Több tiszás adatbázis kerülhetett ki, olyanok is szerepelnek rajta, akik le sem töltötték a Tisza Világ appot
- Nem csak a Tisza Világ appot letöltők adatai szerepelnek abban a 200 ezres adatbázisban, amely több mint egy hete került ki illegálisan a netre.
- Több érintettel beszéltünk, volt, akinek az a címe is nyilvánossá vált, ahová egy karkötőt rendelt a tiszás webshopból.
- A pártvezetéshez közel álló források szerint a propagandában megjelent listát ellopták a párttól, vagyis nem IT-s feltörésről van szó.
- Volt, aki megerősítette, hogy az adatok több forrásból származnak, de így, egyben is léteznek a párt tárhelyein.
Noha Magyar Péter pártelnök múlt hétfőn a Tisza Világ applikációt ért támadásról beszélt a 200 ezer embert ért adatlopás/adatszivárgás után, az érintettekkel beszélve kiderült, olyanok adata is kikerült, akik le sem töltötték az appot, vagy olyan adatuk lett nyilvános, amit az appban nem adtak meg. Miután ez többekkel előfordult, a furcsának tűnő lista miatt elkezdtek terjedni az olyan konteók, hogy a tiszás adatokat hivatalos, állami adatbázissal párosították össze, így hozva létre az adatbázist.
Ez nem igazolható: tudunk olyanról, aki az appot nem töltötte le, de a Nemzet hangja szavazásra regisztrált, vagy/és valamelyik Tisza sziget létrehozásakor adta meg az adatait a Tisza Pártnak, illetve a 2024-es választásra jelentkezett szavazatszámlálónak. Vagyis app nélkül is megvoltak a pártnál az adatai. Megnéztünk több tiszás adatkezelési tájékoztatót is, aszerint visszavonásig kezelhetik az adatokat.
Beszéltünk olyannal is, aki hosszas gondolkodás után rájött, hogy a listázós térképen szereplő címét, ahol évek óta nem él, a tiszás webshopban adta meg régebben, amikor rendelt egy karkötőt.