azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Lemondott a BBC vezérigazgatója

2 megtekintés
444
bbc vágás tim davie szerkesztés külföld
Blurred placeholder

Lemondott Tim Davie, a BBC vezérigazgatója és Deborah Turness, a BBC News vezérigazgatója, miután bírálatok kereszttüzébe került a BBC Panorama című műsorának a Capitolium január 6-ai megrohanásával foglalkozó adása. Michael Prescott korábbi újságíró, a BBC szerkesztési elveiért és sztenderdjeiért felelős bizottságának korábbi tanácsadójának jelentése szerint – amelyet a Telegraph megszerzett – a műsorba félrevezető módon szerkesztették bele Donald Trump aznap Washingtonban mondott beszédét. Úgy vágták egymás mellé két részét, hogy kihagytak egy, a kettő között elhangzott, döntő fontosságú mondatot. A leadott verzióban Trump arról beszél a tömegnek, hogy velük tart a Capitoliumra és arra biztatja őket, hogy harcoljanak. Csakhogy az adásból kimaradt, hogy a kettő között azt kérte a követőitől, hogy „békés és hazaszerető módon hallassák a hangjukat”.

Karoline Leavitt erre a kiszivárgott belső dokumentumra hivatkozta nevezte a BBC-t, „propagandagépezetnek” és „100 százalék fake newsnak”.

Tim Davie, aki 2020 szeptemberében lett a BBC igazgatója, így fogalmazott a lemondásával kapcsolatban: „Mint minden közintézmény, a BBC sem tökéletes. Mindig nyitottnak, átláthatónak és elszámoltathatónak kell lennünk. Bár nem ez az egyetlen ok, a BBC News körüli jelenlegi vita érthető módon hozzájárult a döntésemhez. Összességében a BBC jól teljesít, de voltak hibák, és főigazgatóként nekem kell vállalnom a végső felelősséget.”

Deborah Turness, aki 2022 óta állt a BBC News élén, azt mondta, nehezen hozta meg a döntést, hogy többé már nem az ő szerepe lesz vezetni a stábot. „A Trump elnökről szóló, Panorama körüli folyamatos vita olyan szakaszba ért, hogy az már kárt okoz a BBC-nek”, véli Turness. Majd hozzátette: „a felelősség az enyém”. Ugyanakkor nyomatékosította, hogy a BBC News intézményi elfogultságával kapcsolatos legutóbbi vádak tévesek.

Karoline Leavitt a Fehér Ház szóvivője az X-en reagált röviden a történtekre. Két híradás képernyőképét osztotta meg, az első fölé, amely a Telegraph-cikk azzal a címmel, hogy „Trump háborúba száll az »álhírekkel« a BBC-n”, azt írta: lövés. A másik a BBC cikke Tim Davie lemondásáról, ami fölé azt írta, „chaser”, amit talán úgy lehetne legjobban lefordítani, hogy, ami utána jön. (BBC)

Kapcsolódó cikkek