A balos New York-i polgármesternek brit klónja is van, még nagyobb ambíciókkal

• Zack Polanski két hónap alatt alaposan felforgatta a brit belpolitikát: a Zöld Párt új elnöke az egész baloldalon vezető szerepre törekszik.
• A számok egyelőre őt igazolják.
• Zohran Mamdanival szemben azonban neki országos szinten kellene nagyot villantania.
• Mit hirdet Polanski és miért bírálják leginkább?

Amióta a jobboldali „erős emberek” (populisták stb.) és pártjaik elözönlötték a politikát, rendre felmerül a kérdés, hogyan lehet eredményesen szembeszállni velük. Egységes, mindenhol alkalmazható recept természetesen nincsen, hiszen ahány ország, annyi politikai kultúra és választási rendszer, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy pont akkor, amikor Európa-szerte kudarcot vallani látszottak a hagyományos középhez sorolható politikusok, Hollandiában egy centrista politikus pozitív és összefogást hirdető programmal verte meg Geert Wilders pártját.

Máshol viszont feltűntek a túloldal populistái, akik gyakran pont a Trumptól, Farage-tól és társaiktól látott módszereket átvéve kampányolnak, ráadásul sikerrel: ők is az elittel szemben határozzák meg magukat, magukra a lakosság és a nép hangjaként hivatkoznak, és ez még akkor is tankönyvi populizmus, ha azt progresszív, egyenlőségi tartalommal töltik meg. New Yorkban kedd este választották polgármesterré a magát szocialistának valló Zohran Mamdanit, a brit politikában pedig üstökösként tűnt fel a Zöld Párt új vezetője, a bevallottan „öko-populista” Zack Polanski, aki ma már bőven túlnyúlva a környezetvédelmi kérdéseken a teljes baloldali térfélen vezető szerepre törekszik.

A két politikus között számos hasonlóság van: mindketten ügyesen használják a közösségi médiát, de különösen a TikTokot; sikerült megszólítaniuk a fiatalabb korosztályokat, és további erősségük, hogy rendre a gazdasági és társadalmi egyenlőség kérdéseit hangsúlyozzák.

Továbbá mindketten bevándorló hátterűek, és mindkettőt támadják is a származásuk miatt: a muszlim Mamdanit iszlamistának bélyegzik, a kelet-európai zsidó gyökerekkel rendelkező Polanskit pedig antiszemita támadások érték a szélsőjobb részéről. A palesztin ügy következetes támogatása szintén közös bennük, akárcsak az, hogy mindketten művészi ambícióikat dobták félre a politika kedvéért: Mamdani rappernek, Polanski pedig színésznek készült eredetileg. Persze sok különbség is van: Polanski például nyíltan meleg – de ami politikai szempontból sokkal fontosabb: jóval nehezebb feladatra is vállalkozott, hiszen nem egy kozmopolita, sokszínű városi környezetben politizál, hanem egy egész országban, ahol a konzervatív kisvárosi és vidéki körzetek határozzák meg a politikai realitást.

Környezetvédelem helyett vagyonadó és államosított közművek

Normál esetben nem igazán lenne jelentősége, ki vezeti a Zöld Pártot Nagy-Britanniában: a párt „a győztes mindent visz” logikára épülő választási rendszerben eddig maximum kisebb helyi befolyásra és néhány helyi önkormányzati mandátumra számíthatott, mivel a parlamentben való érdemi képviselethez nagyon nehéz átütő országos támogatottság nélkül bekerülni. Az utóbbi években azonban meginogni látszik a kétpárti rendszer: előbb a Konzervatívok gyengültek meg látványosan, majd a tavaly kormányt alakító Munkáspárt számai is fejest ugrottak a mélybe, ami azt eredményezte, hogy Nigel Farage Reform UK nevű pártja elvitte a Tory-szavazók jó részét, és jelenleg fölényesen vezet a közvélemény-kutatásokban. A konzervatívok történelmi mélyponton vannak már évek óta, és minden jel arra mutat, hogy Keir Starmer is hasonló válság felé kormányozza a Munkáspártot, amely ma már nem sok jelét mutatja baloldaliságnak.

Utóbbi miatt egy pillanatra úgy tűnhetett, a Labour egykori balszárnyát képviselő Jeremy Corbyn és Zarah Sultana új pártja töltheti be a baloldalon kialakult vákuumot, ám a Your Party (A Te Pártod) névre keresztelt formáció esélyeit csaknem lenullázta, hogy indulását belső viták, vezetői nézeteltérések és kommunikációs problémák kísérték, amelyek megosztottságot és bizalmatlanságot szítottak a támogatóik között.

Így jött el Zack Polanski ideje: a politikust szeptember 2-án a szavazatok 85 százalékával választották meg a Zöld Párt elnökévé, aki az azóta eltelt két hónapban bámulatos eredményeket produkált: a közvélemény-kutatásokban a párt egyértelműen megindult felfelé, és egyes mérések már a Munkáspárttal egy szinten mutatják a Zöldek támogatottságát.

Legalább ilyen fontos, hogy a párttagság létszámát is csaknem megduplázta 150 ezerre, mellyel egyes adatok szerint már a Konzervatívok támogatóit is előzik. Nem utolsósorban pedig Polanski – aki a pártelnökké választását követő két napban összesen 61 (!) interjút adott – sokkal többet szerepel a médiában, mint bármelyik elődje: a megválasztása óta a zöldek 44 százalékkal több médiamegjelenést kaptak.

Ezzel egy időben Polanski látványosan átkalibrálta a pártja környezetvédelmi fókuszát: a Zöld Párt egyértelműen a baloldali szavazók összességét célozza meg, és Polanski legfontosabb témája is a gazdasági egyenlőtlenség, nem pedig a klímahelyzet. Vagyonadót vezetne be, a vízművek államosításával csökkentené a rezsiszámlákat, szorgalmazza a magánvállalatok szigorúbb szabályozását is, így többek között megakadályozná, hogy a cégvezetők több mint tízszer többet keressenek a legalacsonyabban fizetett dolgozójuknál. A külpolitikai elképzelései még megosztóbbak: nemcsak, hogy a brit kormány álláspontjával ellentétben népirtásról beszél Gázában, de arról is beszélt már, hogy hosszabb távon kiléptetné Nagy-Britanniát a NATO-ból.

A 43 éves pártvezetőt kifejezetten karizmatikus egyéniségként jellemzik, aki sokkal jobban el tudja adni a balos programját, mint mondjuk a nyolcvan felé közelítő, a régivágású moszkovita baloldalt képviselő Corbyn. „Ami az elmúlt hónap brit politikájában világossá vált számomra, az az, hogy a Zöld Párt a baloldal otthona. Egyre nagyobb a lelkesedés a Zöld Párt iránt, mint a baloldali szavazók számára vonzó választási lehetőség” – mondta Polanski a Washington Postnak.

Az anti-Farage, aki a csónakok helyett a jachtok ellen szónokol

Kritikusai többek között megjegyzik, hogy Polanski nyilvánvalóan Nigel Farage taktikáját másolja: a szélsőjobbos pártvezér folyamatosan dicsekszik például a Reformhoz dezertáló konzervatívokkal, és Polanski is néhány átpártoló munkáspárti önkormányzati képviselővel próbálja illusztrálni, hogy pártja vonzóbb a riválisnál. Hasonló videós monológokkal is jelentkezik, csak ezekben a csónakokon illegálisan érkező menedékkérők helyett a jachton pöffeszkedő szupergazdagokat okolja a problémákért. Amúgy a bevándorlás témájától sem ijed meg, noha azzal, hogy nem erővel állítaná meg a csónakokat, hanem helyettük biztonságos és legális útvonalat kínálna nekik, nem éppen a többségi álláspontot képviseli.

Szerinte azonban az őszintesége miatt hajlamosabbak elnézni a választók azt is, ha valamiben nem értenek egyet, mondta a Politicónak. És ebben valószínűleg nem is téved:

Farage-hoz hasonlóan Polanski erőssége is az, hogy úgy tud beszélni, mint egy átlagember, ellentétben Starmerrel, aki inkább egy mesterséges intelligencia chatbotnak hangzik

– idézett a Telegraph egy konzervatív kormányzati tanácsadót.

Mások szerint visszaüthet az is, hogy a Zöldek ennyire Polanski személyére hegyezik ki a kampányukat, ahelyett, hogy a zöldpolitika tartalmi elemeit vagy a kollektív értékeiket hangsúlyoznák. Polanskit már személyi kultusszal is megvádolták, miután „zacktivistáknak” nevezik a párt aktivistáit, és miközben tagadhatatlanul friss hang az övé, egyesek kételkednek benne, hogy a hangzatos ígéretek beválthatók lennének: Rosa Prince, a Bloomberg News publicistája például nemrég „Britannia saját Zohran Mamdanijához” nevezte Polanskit. Figyelmeztetése szerint a politikus retorikája „nem tartalmaz koherens programot vagy világos víziót a jelszavakon túl”, és „azok rovására megy, ami minden Zöld Párt központi elemének kellene lennie: a környezetvédelemnek.”

A Mamdani-párhuzamra egyébként többen is felfigyeltek, és maga Polanski is beszélt arról a múlt hónapban egy podcastban, hogy az újdonsült New York-i polgármester hatalmas inspirációt jelent a számára, és van is kapcsolat már a két csapat között. A Telegraph idézi is Michael Chessumot, az egykori Corbyn-aktivistát, aki júniusban kilépett a Munkáspártból, hogy csatlakozzon Polanski Zöld Pártjához: szerinte Polanski és Mamdani egyaránt része „egy sokkal szélesebb körű új baloldali hullámnak, amely Bernie Sandersszel és Corbynnel kezdődött, és most egy új generációra terjed át”.

A kérdés már csak az, hogy megreked-e ez a hullám is a Sanders-Corbyn szinten, vagy tényleg országos szinten is meghatározókká válik. A Zöld Párt esetében erre már jövőre is választ kaphatunk: míg a brit parlamenti választásokig rengeteg idő van hátra, 2026 májusában önkormányzati választások lesznek az országban, és a párt szerepléséből már le lehet majd vonni következményeket Zack Polanski valódi jelentőségére vonatkozóan.