A hat hónapja megállás nélkül vérző mellékszereplő és a világteremtés más problémái

Zavarbaejtő módon látványos, atmoszférateremtésben 10/10-es, közben 3D-s karakterek és igazi konfliktusok nélküli filmet rendezett a Saul fiával Oscar-díjat nyert Nemes László.

Az Árva az első percekben aránylag hagyományos, történetmesélős játékfilmnek tűnik. Az 1948-ban játszódó rövid prológusban megismerjük az akkor hároméves főszereplőt, a holokauszt-túlélő Andort, akit az anyja éppen elhoz a komcsik által megszüntetett zsidó árvaházból. Aztán ugrunk 1957-be, amikor Andor már 12 éves és csak egy dolog foglalkoztatja igazán: képtelen feldolgozni, hogy még mindig nem jött haza a táborból az apja, Hirsch. Akivel persze sosem találkoztak, de aki annyira hiányzik neki, hogy egy fémtartályhoz beszél úgy, mintha az lenne a papa. Aztán előkerül egy vérmagyar, de ahhoz képest is bunkó hentes, akiről először azt tudja meg, hogy ő bújtatta vidéken az anyját, miután az apját elhurcolták, majd — nem én fogom elszpojlerezni a filmet, de sajnos az a helyzet, hogy ezt a részét kitaláltad.

Mi, MTK-ultrák azt szoktuk énekelni, hogy:

„Büszkeség, a társak, identitás, nem kell nekem soha semmi más.”

Andor nem MTK-szurkoló, neki az első kettő egyáltalán nem kell, ő szegény csak az identitásra hajt, amit a sosem látott apja testesít meg neki, ami extra nagy ráfaragás. Majdnem akkora pech, hogy az anyja nem csinál semmit a világon, csak búskomoran néz és soha egy büdös szót nem mond Hirschről. Meg semmilyen más témáról sem. Arról sem például, hogy miért hozta el a fiát az árvaházból, ha egyszer annyira sem érdekli, mint az 50 kilométeres transznemű távgyaloglás. A filmben egyébként minden egyes szereplő minden egyes pillanatban ugyanolyan búskomoran néz, kivéve a rövid ordítós jeleneteket, mert akkor pár másodpercig óhatatlanul másképp áll az arcuk.

A film igen erős sztorit dolgozhatna fel, ha lennének ilyen szándékai, de egy idő után már nem is tűnik egyértelműen filmnek. Néhány, Kádár-kor hosszúságúnak tűnő negyedórával a főcím után inkább már olyan hatást kelt, mintha egy videójáték demója. A valaha készült legmenőbb magyar open world game-é, ami az 1957-es Budapesten játszódik és olyan profin megcsinálták, hogy minden épület bejárható benne a legmélyebb pincezugtól a golyónyomokal kidekorált bérházak padlásáig, ahol a bolthelyiségek polcaitól a kocsmákon és grundokon át a kerületi rendőrkapitányságokig minden tele van felvehető, megfogható tárgyakkal. Egy Red Dead Redemption 2, csak cowboyok, lovak, bölények, indiánok és a Vadnyugat helyett pufajkásokkal, szadista rendőrökkel, hatalmaskodó házmesterekkel és a VIII. kerülettel.