azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Vučićra éghet rá a százhalombattai tűz, ami miatt akár a magyar kapacitás 40 százaléka is kieshet

3 megtekintés
444
Blurred placeholder

A magyar ellátásbiztonság akkor kerülhet veszélybe a százhalombattai MOL-finomítóban kedden kora délutánra eloltott tűz miatt, ha a megsérült AV3-as üzem hosszú időre, legalább fél évre kiesik a termelésből.

A létesítmény sérüléseinek mértékéről egyelőre a MOL nem közölt érdemi információkat, csak azt jelezték, hogy nincs semmilyen arra utaló jel, hogy külső beavatkozás történt volna. Ezzel azokat a Fidesz-megmondóemberek által is gyorsan terjeszteni kezdett ukránozó konteókat is cáfolták, hogy összefüggés lenne a százhalombattai tűz és a romániai Ploiestiben lévő Lukoil-finomítóban történt hétfői kisebb baleset, vagyis az orosz olajiparhoz így vagy úgy, de kapcsolódó létesítmények problémái között.

A MOL százhalombattai finomítójában hétfő éjjel az AV-3-as üzemnél keletkezett tűz. Ez az első feldolgozóüzem, ahol a finomítóba belép a kőolaj, itt kezdődik a különböző olajfajták szétválasztása. Hogy most mi okozta pontosan a tüzet, még ugyanúgy nem tudni, mint azt, hogy milyen hosszú lesz emiatt a kiesés.

„Ez fontos üzem, de a finomító egészét tekintve nem kritikus”

mondta a keddi sajtótájékoztatón Pulay Krisztián, a MOL-csoport Downstream Termelés és Fejlesztés ügyvezető igazgatója, azt hangsúlyozva, hogy ez egy erős lokális tűz volt.

A kapacitás negyven százaléka

A tűz miatt kieső kapacitás ugyanakkor több forrás szerint is kifejezetten jelentős lehet. A MOL-csoportnak összesen évi 20,9 millió tonnás finomítói kapacitása van, ennek a legnagyobb részét a százhalombattai finomító 55 üzemből álló üzemrendszere jelenti.

„A tűzesetről készült képek és felvételek alapján valószínűsítjük, hogy a finomító lepárló kapacitásának 40 százaléka hónapokig nem lesz elérhető. Az AV3-as üzem évi 3 millió tonna feldolgozó kapacitással rendelkezik, ez a legnagyobb a Dunai Finomító területén lévő három lepárló üzemből”

– adott gyorsértékelést a potenciális kiesés mértékéről Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázipari elemzője.

Kapcsolódó cikkek