Törvénymódosítással segítene a kormány az oltásellenesek által perbe fogott orvosokon

Törvénymódosítással lépne fel az oltásellenesek ellen a kormány, mert az oltást ellenzők polgári perekkel próbálják ellehetetleníteni az orvosok munkáját.
A 24.hu cikke szerint Takács Péter egészségügyi államtitkár azt mondta egy keddi háttérbeszélgetésen, hogy Tuzson Bence igazságügyi miniszterrel és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel közösen arra jutottak, hogy törvényt kell módosítani az oltásellenesek miatt.
Az új jogszabály biztosítaná, hogy az oltásellenesek által indított perek ne polgári úton folyjanak, hanem közigazgatási bírósági úton. Ez azt jelentené, hogy a pereket nem konkrét orvosok ellen, hanem a kormányhivatalok ellen lehetne megindítani.
A módosítás jelentős terheket venne le az orvosok válláról. A Magyar Orvosi Kamara ugyanis jelezte a kormánynak, hogy az oltásellenesek úgy próbálják ellehetetleníteni orvosaik munkáját, hogy perbe fogják őket. Jelenleg 49 ilyen jellegű per folyik az országban.
Magyarországon több életkorhoz kötött védőoltás is kötelező. A Mi Hazánk azonban ezeknek az oltásoknak a választhatóvá tételével kampányol.