Netes trollokkal zaklatta volna András herceg Virginia Giuffre-t

András herceg csapata internetes trollokat próbált felbérelni, hogy zaklassák vádlóját, Virginia Giuffre-t, miközben a herceg a balmorali kastély jól őrzött kapui mögé bújt, hogy ne tudják kézbesíteni a bírósági iratokat - állítja posztumusz megjelenő memoárjában Giuffre.
A nő állítása szerint háromszor volt szexuális kapcsolata András herceggel, először akkor, mikor még csak 17 éves volt, de volt olyan eset is, mikor Jeffrey Epstein és körülbelül nyolc másik fiatal nő is ott volt.
A szexuális zaklatás miatt indult polgári peres eljárást 2022-ben „bizalmasan rendezték”, a pletykák szerint a nő 12 millió dollárt kapott. András herceg tagadta a vádakat, de annyit sikerült elérni, hogy a mediációs tárgyalások után a herceg elismerte, hogy a nő „mind a visszaélések áldozataként, mind a tisztességtelen nyilvános támadások következtében” szenvedett. Dicsérte őt és a többi túlélőt, amiért „kiálltak magukért és másokért”, és kijelentette, hogy „soha nem állt szándékában [a nő] jellemét becsmérelni”.
Giuffre arról írt, ő beleegyezett abba, hogy egy évig hallgat, mert a herceg így próbálta elérni, hogy a néhai Erzsébet királynő platina jubileuma ne szenvedjen további csorbát.
Az áprilisban öngyilkosságot elkövető Giuffre memoárja a héten jelenik meg az Egyesült Királyságban, András herceg a múlt héten lemondott minden királyi címéről, köztük a York hercege rangról is. Az ügynek ezzel nincs vége, parlamenti képviselők és civil szervezetek közben rendőrségi vizsgálatot és a hercegi cím hivatalos megvonását sürgetik. (Guardian)