Először gyorshajtott, majd műpénisszel próbálta átverni a rendőröket a német sofőr, akiről végül az is kiderült, hogy be van füvezve
Egészen váratlan fordulatot vett egy hétfő éjszakai igazoltatás Németországban. A rendőrök a Bremerhaven melletti A27-es autópályán állítottak meg egy 28 éves sofőrt, miután túllépte a 80 km/órás sebességkorlátozást.
Amikor a férfi lehúzta az ablakot, a rendőrök erős marihuánaszagot éreztek. A sofőr elismerte, hogy marihuánát szállít, de azt mondta, hogy a Németországban pár éve legalizált kábítószer nem az övé. A rendőrök azonban álmosnak és dekoncentráltnak látták a sofőrt, ezért rákérdeztek nála, hogy fogyasztott-e marihuánát. A sofőr nemmel válaszolt, és beleegyezett az önkéntes vizeletvizsgálatba.
Ekkor jött a fordulat. A rendőrök ugyanis pár pillanattal a vizeletvizsgálat előtt észrevették, hogy a férfi egy folyadékkal teli műpéniszt visel a combján. Miután rajtakapták a csalási kísérleten, a sofőr kénytelen volt valódi vizeletmintát adni. A vizsgálat pedig kimutatta a THC kannabiszvegyületet a férfi vizeletében. Az eredményt nem sokkal később a vérvizsgálat is megerősítette.
Mivel a rendőrök több mint 90 gramm marihuánát és kis mennyiségű kokaint is találtak az autóban, kábítószer hatása alatt történő vezetés mellett illegális kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt is eljárást indítottak a férfi ellen. Az autót, a kábítószereket és a műpéniszt pedig lefoglalták. (via Spiegel)