azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Közel húsz év után bukott a baloldal Bolíviában

2 megtekintés

Forrás:

444
Blurred placeholder

A centrista Rodrigo Paz nyerte vasárnap Bolívia elnökválasztásának második fordulóját, legyőzve konzervatív ellenfelét, Jorge „Tuto” Quirogát – írja a Reuters. A Kereszténydemokrata Párt (PDC) szenátora, Paz a választási bizottság előzetes eredményei szerint 54,5%-ot szerzett, míg Quiroga 45,5%-ot. Pártja azonban nem rendelkezik többséggel a parlamentben, így a kormányzáshoz szövetségesekre lesz szüksége.

„Meg kell nyitnunk Bolíviát a világ felé” – mondta Paz győzelmi beszédében La Pazban, miután Quiroga elismerte vereségét. A 58 éves szenátor győzelme történelmi fordulatot jelent a dél-amerikai országban, amit 2006 óta szinte folyamatosan a Mozgalom a Szocializmusért (MAS) kormányzott. Az új elnök hivatalosan november 8-án veszi majd át hivatalát.

Paz mérsékelt programja – ami a szociális programok megtartását ígérte, de a magánszektor vezette növekedést szorgalmazta – sok baloldali szavazóhoz is eljutott, akik kiábrándultak a MAS-ból, de tartottak Quiroga megszorító intézkedéseitől. A MAS támogatottsága ugyanis az augusztusi első fordulóban pont az egyre elmélyülő gazdasági válság miatt omlott össze.

„Ez a választás politikai fordulópontot jelent” – mondta Glaeldys Gonzalez Calanche, a Nemzetközi Válságcsoport (International Crisis Group) déli Andokért felelős elemzője. – „Bolívia most egy új irányba tart.” Mindkét második fordulós jelölt ígéretet tett az amerikai kapcsolatok megerősítésére – amik 2009 óta rendkívül feszültek –, valamint az Egyesült Államok pénzügyi támogatásának megszerzésére a gazdaság stabilizálása érdekében.

Szeptember végén Paz bejelentette, hogy 1,5 milliárd dolláros gazdasági együttműködési megállapodást készít elő az amerikai tisztviselőkkel az üzemanyag-ellátás biztosítására. Az amerikai külügyminiszter, Marco Rubio, múlt héten jelentette ki, hogy mindkét jelölt „erősebb, jobb kapcsolatokat szeretne az Egyesült Államokkal” a hosszú évekig tartó, Amerika-ellenes politika után. A választások utáni közleményében, pedig a Fehér Ház többek között azt írta, hogy „két évtizednyi rossz kormányzás után Paz megválasztása fordulópontot jelent mindkét nemzet számára”.

„A 21. századi bolíviai demokrácia új szakaszába lépünk” – mondta Paz két nappal a választás előtt a családi birtokán, a déli gáztermelő Tarija régióban.

Paz kampányát nagyban segítette Edman Lara, egykori rendőr, aki a korrupciót leleplező TikTok-videóival vált híressé. Lara népszerűsége különösen a fiatal és munkás szavazók körében segítette a centrista jelöltet. A közgazdászok figyelmeztetnek: az új kormány azonnali kihívásokkal néz szembe – az üzemanyag-ellátás biztosítása és a töredezett parlamentben szükséges koalícióépítés csak a kezdet.

Paz közölte, hogy halasztott fizetési megállapodásokkal biztosítja a gázolaj és benzin ellátását még a beiktatása előtti napokban. Tervei szerint fokozatosan megszüntetik az általános üzemanyagtámogatásokat: a segítség a legsebezhetőbb csoportokat célozná, míg a nagyvállalatok – például az agrárszektor – piaci árat fizetnének.

„A piacnak alkalmazkodnia kell, de bizonyos szektorok addig kapnak állami támogatást, amíg a gazdaság újra nem élénkül” – mondta Paz.

Kapcsolódó cikkek