Zelenszkij: Oroszország csak az erőből ért, nem szabad engedni neki

Két tweetet írt Volodimir Zelenszkij a pénteki washingtoni tárgyalása után kialakult helyzetről. Az ukrán elnök azzal a reménnyel utazott az Egyesült Államokban, hogy megkapja a Donald Trump által korábban emlegetett Tomahawk rakétákat (amiket manőverező robotrepülőgépeknek is lehetne nevezni). A tárgyalásai egyelőre nem értek eredményt, Trump folytatja a húzd meg-ereszd meg politikát: miután a Tomahawkok átadásának belebegtetésével elérte, hogy Putyin felhívja, és tárgyalásokat kezdeményezzen – ezt várhatóan két héten belül tartják, méghozzá Budapesten. Hogy miért olyan égető probléma a Tomahawkok ügye Moszkvában, azt ebben az elemzésben alaposan körüljártuk.
Ezt a fejleményt az európai uniós tisztségviselők rémálomnak nevezték, mert Európa megalázásának tekintik a helyszínválasztást. Zelenszkij pedig azért aggódhat, hogy a szövetségeseinek a támogatása ne rendüljön meg. Ezért arra kéri a szövetségeseit, írja a Guardian, hogy ne engedjenek Moszkvának. Határozott lépésekre szólította fel az európai és amerikai szövetségeseket, hozzátéve, hogy itt az ideje egy újabb találkozónak az Európa által vezetett Tettrekészek Koalíciójával is.
„Putyint nem lehet szavakkal megállítani – nyomásra van szükség. A világ látja, hogy Oroszország csak az erőből ért, ami azt jelenti, hogy csak az erő általi béke működhet”
– írta Zelenszkij, aki a másik posztjában az orosz energiahordozók vásárlását kárhoztatta. Mint korábban írtuk, ezen a téren Magyarország továbbra sem lehet büszke – bár Szijjártó Péter az –, hiszen továbbra is rengeteg pénzzel, idén már eddig 1310 milliárd forinttal finanszíroztuk az oroszok háborúját.
Vissza a pénteki tárgyalásra: a megbeszélés után Trump a közösségi médiában úgy fogalmazott: a tárgyalások „nagyon érdekesek és szívélyesek voltak, de azt mondtam neki, ahogy Putyin elnöknek is határozottan javasoltam, hogy itt az ideje abbahagyni a gyilkolást, és megállapodást kötni” (a megállapodást Trump csupa nagybetűvel írta, de ez nem szokatlan tőle, minden posztja a normális és a kapitális betűk őrült kavalkádja).
Eközben Moszkva az elmúlt hetekben fokozta az ukrán polgári infrastruktúra elleni támadásokat, több ezer embert hagyva fűtés és világítás nélkül a tél közeledtével, írja a brit lap. „Csak ezen a héten Oroszország több mint 3270 támadó drónt, 1370 irányított légi bombát és közel 50 különféle típusú rakétát vetett be Ukrajna ellen” – fogalmazott Zelenszkij.
Vasárnap két ember meghalt és több mint egy tucat megsebesült Ukrajna keleti részén, közölte Kijev. Ugyanakkor Ukrajna is fokozta az orosz nyugati határvidékek, valamint az orosz olaj- és gázlétesítmények elleni csapásait. Egy dróntámadás arra kényszerített egy orenburgi régióbeli Gazprom üzemet, hogy leállítsa a szomszédos Kazahsztánban található olaj- és gázmezőn kitermelt szénhidrogének finomítását – közölték a kazah hatóságok.