Molnár Áron megvédte címét a Sztárboxban, és azt üzente: 2026-ban menjetek szavazni!

Ez volt az utolsó előtti olyan vasárnap idén, amikor egy több mint három órásra nyújtott reklámblokkban néha betolnak pár híresebb embert egy ringbe, hogy élő adásban verjék össze egymást.
A Sztárboxot most a nők mérkőzésével indították, női könnyűsúlyban a Barátok köztből ismert Balogh Edina és a mostanában influenszerkedésből élő volt szépségkirálynő, Kulcsár Edina csaptak össze – utóbbi végül megosztott pontozással nyert.
Ezután bő egy óráig az égvilágon semmi nem történt, csak rommá reklámozták az RTL többi műsorát, illetve néha megszólaltattak pár, a nézőtérben ülő hírességet, például Hajdú Pétert, aki megúszta, hogy bírósági ügy legyen abból, hogy érti-e vagy sem egy társasjáték szabályait. A tévés a kérdésre, hogy lehet-e őt majd a ringben látni valamikor, azt válaszolta, „lehet, hogy van az a pénz”.
A második mérkőzést a korábban doppingolás miatt három évre eltiltott kajakozó, Dudás Miklós és a nála 30 centivel alacsonyabb humorista, Lakatos László tolták le, miután utóbbi közölte, hogy úgy érzi, remek formában van, de a bokszhoz még mindig nem ért. A másfél fejjel magasabb Dudás többször is letolta a földre Lakatost, aki a harmadik menet végére már csak vánszorgott a ringben. A negyedik menetet is rögtön egy földretolással kezdték, Lakatos esett és kelt, amitől kicsit már inkább fáradt pankráció hangulata volt ennek a mérkőzésnek. A pontozóbírók végül különösebb meglepetés nélkül Dudást hozták ki nyertesnek.
„Szeretnék ott lenni a kibaszott szuperdöntőben!” – ordított ezután élő adásban a DPK-tag Lotfi Begi, aki férfi középsúly kategóriában lépett ringbe Sziklai Mátyással, ismertebb nevén BSW Matyival. Lotfi Begire a harmadik menetben rá kellett számolni, így a DJ nem lesz ott a „kibaszott szuperdöntőben”.
Az este negyedik mérkőzése egy úgynevezett címvédő gálamérkőzés volt a tetováló/egykori ÉNB-szereplő Törőcsik Dániel és Molnár Áron között. Előbbi 2024-ben a döntőben Torghelle Sándorral szemben vesztett, utóbbi pedig a Sztárboksz 2023-as férfi középsúly bajnoka. A kérdésre, hogy mit ad neki a boksz, a Pogány Indulóra bevonuló Molnár azt válaszolta: „Azt, hogy olyankor nem kell foglalkoznom a közügyekkel meg a politikával.” Egyébként ha már itt tartunk: Molnár edzői a Digitális Polgári Körök találkozóján is felszólaló, és szintén a Sztárboxban bokszoló Kulcsár Edina edzői is. Molnár Áron végül pontozással megnyerte a mérkőzést, megvédte címét, majd egy üzenetet is átadott: „2026-ban menjetek szavazni!”