azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

A köztévé megcsinálta a saját Heti Hetesét, hogy a nyugdíjasok is értsék, milyen a flesselős vájb

7 megtekintés
444
tévé köztévé harsányi levente azt beszélik mészáros ibolya nagy sándor zola duna tv náray erika pásztor anna tévé
Blurred placeholder

Azt beszélik címmel bemutatta új beszélgetős műsorát a köztévé. A vasárnaponként adásba kerülő műsor a hivatalos leírás szerint „szórakoztató talkshow”, amiben „a hét legfontosabb és legérdekesebb közösségimédia-tartalmaival” foglalkoznak. Állandó házigazdája a köztévés bemondónak álcázott ismeretlen színész, Mészáros Ibolya, állandó szakértője F. Takács István pszichológus, bár ő az első két részben nem szerepelt, így lehet, hogy csak a háttérből szakért.

Hogy mi a műsor lényege, illetve ki a közönsége, azt az M1 szeptember 29-ei reggeli híradójában próbálták meg tisztázni, amikor a műsorvezető nagyon gondosan artikulálva felolvasta a következő mondatot, hogy az összes, tévé előtt ülő nyugdíjas értse:

„Ha önnel előfordul, hogy túl sokat stalkolja az influenszereket, és az néha nagy fless, de általában teljesen elveszik a vibe, úgyhogy inkább más irányba rollol a feedben, akkor ott a helye a Duna képernyője előtt!”

Már ezzel sikerült pont olyan hangulatot teremteni, amilyet ennek az 1966-os videónak, amiben Krencsey Marianne és Körmendi János tartottak nyelvleckét a fiatalság által használt szlengekből.

Kapcsolódó cikkek