Ha azt állítjuk, hogy gyerekszerető nemzet vagyunk, akkor végre tenni kellene valamit, hogy ne legyen minden hetedik gyerek rossz mentális állapotban

• Nem várhat tovább, hogy foglalkozzunk a gyerekek és fiatalok mentális állapotával, amelynek egészsége pont ugyanolyan alapvető emberi jog, mint az oktatás - ez volt az UNICEF Magyarország nagyszabású konferenciájának fő üzenete
• A gyerekek szeizmográfként reagálnak a világban végbemenő változásokra, a digitális világ pedig további terheket rak rájuk, amelyeket egyáltalán nem tudnak szabályozni.
• Az iskolában csak a teljesítménykényszert kapják, döntési lehetőséget nem hagynak nekik, ez pedig gyerekkori kiégéshez vezet, ami már a gyerekek 60 százalékát érinti.
• Szabályozásra, keretrendszerre és a képernyőidő lecsökkentésére lenne azonnal szükség, de az iskoláknak is el kellene végre felejteni, hogy az eredmények és számok alapján ítéljék meg a gyerekeket.

A gyerekek és kamaszok mentális egészsége súlyos, rendszerszintű válságban van - erről beszélgettek szakértők az UNICEF Magyarország által szervezett egésznapos, nagyszabású konferencián, amelynek a Magyar Tudományos Akadémia székháza adott otthont hétfőn. Már maga a helyszín is jelzi, hogy ez nem „mellékes” ügy: a gyerekek lelki jólléte olyan alapvető társadalmi kérdés, amelynek megoldása összefogást igényel.

A nyitóelőadást Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója is azzal kezdte, hogy a fiatalok nincsenek jól, ezt pedig egyre többen érzékelik. Nem véletlen, hogy a rendezvényre több száz szakember, szociális munkás, tanár és érdeklődő érkezett. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a mentális egészség nem kiváltság, hanem alapvető emberi jog, amely ugyanúgy jár a gyerekeknek, mint az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz vagy a biztonsághoz való hozzáférés.

A nemzetközi adatok a fiatalok mentális egészségének súlyos helyzetét egyértelműen visszaigazolják. A 2021-es globális UNICEF-kutatás szerint Európában minden hetedik fiatal diagnosztizálható mentális zavarral él, 20–30 százalékuk szorongásos vagy depressziós tünetekkel küzd. Márciusban pedig az UNICEF Magyarország megbízásából készült egy kutatás az iskolapszichológusok körében, amiből szintén siralmas kép rajzolódott ki arról, hogy milyen mentális állapotban vannak a fiatalok. Ez nemcsak az egyének szintjén, hanem rendszerszinten is azt jelzi, hogy valami nem működik jól.

Mindeközben az ellátórendszerek világszerte súlyos kapacitáshiányban szenvednek - mondta már az első kerekasztal-beszélgetésen Szlankó Viola, az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi igazgatója. A potenciális érintett fiatalok száma messze meghaladja az elérhető szolgáltatásokat. Ez az ismert iskolapszichológus-hiány ellenére sem csak magyar sajátosság.

,,Ha a mentális egészségről van szó, minden ország fejlődő ország. Sehol sem fordítanak elég figyelmet és forrást erre a területre”- mondta.

Pászthy Bea gyermek- és ifjúságpszichiáter, a Semmelweis Egyetem pszichoterapeutája arról beszélt, hogy szakemberként milyen problémákkal találkozik a leggyakrabban: szorongás, depresszió, az evészavarok, a testképzavar, identitáskrízis.

Ezeket az állapotokat három tényező formálja leginkább: a gyerek genetikai és családi háttere, az iskolai környezet, valamint a tágabb társadalmi környezet. Ez utóbbi egyre kiszámíthatatlanabb, és a legtöbb lelki terhet is ez okozza.

Pászthy szerint a gyerekek érzékeny szeizmográfként reagálnak a világ történéseire: a 2019-es klímaválság idején rengeteg volt a klímaszorongó fiatal, 2020–21-ben a világjárvány okozta elzártság hozott identitásválságot, most pedig a háborúk és a gazdasági nehézségek súlyosbítják a helyzetet. De gyakori a FOMO – a kimaradástól való félelem – érzése is, amit az online tér jelenléte csak tovább fokoz.

Galambos Anna, az UNICEF Fiatal Nagykövete arról beszélt, milyen lelki terheket jelent a mai iskolarendszer a diákok számára. Szerinte a felnőttek akkor segíthetnének a legtöbbet, ha nem bagatellizálnák a fiatalok problémáit, nem írnák le őket azzal, hogy „ez csak a hormonok miatt van”, hanem valóban figyelnének rájuk. „Ha a tanárok bátorító, biztonságos környezetet teremtenének, és ha a legkisebb jelzéseket is komolyan vennék, akkor a gyerekek sokkal könnyebben mernének segítséget kérni” - emelte ki.

Szlankó Viola is arra hívta fel a figyelmet, hogy a fiatalok bevonása mentálhigiénés védőfaktor is. Ha a gyerekek úgy érzik, hogy számít a véleményük, hogy hatással vannak a környezetükre, az megerősíti önbizalmukat és lelki egyensúlyukat is. Szerinte az iskolák értékelésénél nemcsak azt kellene figyelembe venni, hogy milyen eredményekkel érettségiznek a tanulók, hanem azt is, hogy az intézmény mennyire képes biztonságos, támogató környezetet biztosítani. ,,Gondolkodjunk úgy a jó iskoláról, hogy van-e kapacitása arra, hogy a gyerekek mentális egészségével foglalkozzon” - mondta.

Pászthy Bea szerint ugyanakkor nem a kamaszkornál kell kezdeni a mentális egészséggel való foglalkozást, hanem már a korai kötődésnél. A problémák nem villámcsapásként jelennek meg, kisgyerekkortól kezdve oda kell figyelni a mentális egészségre. A szakember szerint már kora gyerekkorban érdemes befektetni a mentális egészségbe, sőt már a várandósság alatt is fontos lenne támogatni a hátrányos helyzetű anyákat. Ez segíthet megelőzni, hogy az anyák akaratlanul is mentális problémákat okozzanak a gyerekeknek a nevelés során. Pászthy szerint az a gyerek, aki azt érzi, hogy „ajándék vagyok”, az nem fogja magát falcolni, és nem lesznek öngyilkossági gondolatai. Azok a gyerekek, akiknek megfelelő kognitív képességeik vannak, reziliensen tudnak reagálni a világ kihívásaira.

A további lehetséges megoldásoktól Pászthy azt mondta, hogy a legfontosabb lépés a mentális zavarokhoz kapcsolódó stigmatizáció lebontása lenne. Ha a társadalom elítélő vagy elutasító módon viszonyul a pszichés nehézségekkel küzdő gyerekekhez, például „hisztisnek”, „drogosnak” bélyegzi őket, azzal csak ront a helyzeten. Ehelyett elfogadásra, megértésre, szakmai segítségre lenne szükség.

Emellett hangsúlyos szerepe van a családnak és az iskolának is, ennek egy társadalmi folyamatnak kell lennie. Pászthy szerint azt állítjuk magunkról, hogy mi egy gyerekszerető nép vagyunk, de végig kellene gondolnunk, hogy ez valóban így van-e? Példaként említi, hogy a gyerekeknek még az iskolában sincs beleszólásuk a saját életükbe, pedig például az Egyesült Királyságban nincs olyan iskola, ahol ne lenne diáktanács, ami tudja képviselni a diákok érdekeit.

,,Amikor minden hetedik gyerek mentális problémával küzd, akkor nincs mese, társadalmi összefogásra van szükség, mert amikor ők felnőttek lesznek azt a gazdaság és a társadalom is meg fogja érezni. 20-25 év múlva beláthatatlan gazdasági következménye lesz ennek, hogy minden hetedik gyerek mentális problémákkal küzd. A 24. óra utolsó pillanatába kattant be most a mutató” - zárta a kerekasztalt Pászthy Bea.

A gyerekek is ki tudnak égni?

Arra, hogy a társadalom és a szülők mennyire hatnak a gyerekekre, Gyarmathy Éva, klinikai és neveléslélektani szakpszichológus előadása hívta fel igazán a figyelmet. Egy új jelenségről beszélt: a gyerekkori kiégésről. A kiégés hosszú ideig csak a felnőttek, különösen a segítő szakmákban dolgozók szindrómája volt, most már azonban a gyerekeket is érinti.

Gyarmathy szerint az állandó teljesítési kényszer és pszichoszociális megterhelés hatására a gyerekek mindent stresszhelyzetnek élnek meg. Az iskolai elvárások, a család problémái és a társadalmi nyomás mind-mind terhet jelentenek, amit a gyerekek nem tudnak feldolgozni.

Az egyik fő probléma, hogy a gyerekek mindenhol megfelelési kényszerrel találják szembe magukat. „Nincs olyan hely, ahol nyugi van, mindenhol meg kell felelni” – emeli ki Gyarmathy.

A kiégés egyik legszembetűnőbb jele, hogy a gyerekek nem találják a motivációt a tanulásban. Gyarmathy szerint az iskolának nem az lenne a feladata, hogy motiválja a gyerekeket, hanem hogy a meglévő motivációjukat, ami életkorukból fakad, ne vegyék el. A teljesítményorientált szemlélet, amely a számadatok és az eredmények alapján mér, óriási megfelelési kényszert és stresszt helyez a gyerekekre. „Az iskolában nem csak a követelmény mennyisége a probléma, hanem az is, hogy a gyerekek nem látják értelmét annak, amit csinálnak” – mondja Gyarmathy. Ez az értelmetlenség egy folyamatos feszültséget teremt, ami végül a gyerekek kiégéséhez vezethet. A pedagógusok és a szülők elvárásai, amelyek szintén a teljesítményt helyezik előtérbe, súlyosan terhelhetik a gyerekeket, akik így úgy érzik, hogy nem képesek megfelelni.

A stressz pedig még fokozódik a közösségi médiában való állandó jelenlét miatt, ami a gyerekeket folyamatosan azzal a félelemmel szembesíti, hogy „kimaradnak valamiből”. Ez a már korábban is említett FOMO jelenség, amely szintén hozzájárul a gyerekek stresszszintjének emelkedéséhez. Nem tanultak meg választani a számtalan lehetőség között, ezért folyamatosan azt a stresszt élik át, hogy kimaradnak valamiből.

És hogy hány gyereket érint mindez? Gyarmathy hivatkozik egy tanulmányra, miszerint a gyerekek 60 százaléka mutatott kiégési tüneteket. A kiégés megnyilvánulhat testi tünetekben, kimerültségben, az immunrendszer gyengülésében, érzelmi tünetekben, például ingerlékenységben, feszültségben, kedvetlenségben, elégedetlenségben. A szakértő szerint az agy folyamatos stresszhelyzetben tartása „vészhelyzetként” értelmeződik az idegrendszerben, ami lefagyást eredményez, így a gyerekek nem képesek jól reagálni a problémákra.

Gyarmathy Éva szerint a legfontosabb lépés a stressz újfajta kezelésének elsajátítása, amely nem a stressz eltüntetésére, hanem annak kezelésére összpontosít. Ebben pedig a szülőket és a pedagógusokat kell első körben segíteni. A FOMO helyett JOMO, vagyis a „joy of missing out” (a kimaradás öröme) fogalmát kell tudatosítani a gyerekekben és a felnőttekben is. Az életben nem minden lehetőségnek kell megfelelni, és nem kell mindenben kell részt venni, ez a szemlélet segít csökkenteni a folyamatos stresszt.

Ahogy Gyarmathy Éva is rámutat, „a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy dönthessenek”, hiszen csak így tudják érezni, hogy ők irányítják az életüket. Ha egy gyerek úgy érzi, hogy ő maga választhatja meg a feladatait vagy az életének bizonyos részeit, az segít csökkenteni a nyomást, amit a külvilág gyakorol rá.

Kétperces figyelem, aztán huss

A konferencia fókuszába került az iskolai bullying is, de ennél is nagyobb hangsúlyt kapott a digitális világ és annak a gyerekek és fiatalok mentális egészségére gyakorolt hatása. Az, hogy a fiatalokat mennyi minden leterheli digitális téren, akkor vált a igazán nyilvánvalóvá, amikor Vázsonyi Benedek, az UNICEF Magyarország Fiatal Nagykövete, aki idén kezdte az egyetemet, hadarva, hosszan sorolta, hogy mi mindent kell egy nap az online térben csinálnia:

• Beadandót írni Chat GPT-vel,
• válaszolni az e-mailekre,
• belépni a Neptunba,
• frissíteni a LinkedIn profilját, hogy találjon munkát,
• megnézni az új videókat,
• válaszolni a haveroknak,
• Insta sztorizni,
• megnézni írt-e valaki Whats upon vagy Signalon,
• frissíteni a Tinder-profilját,
• tinderezni.

Benedek elmondása szerint úgy érzi, hogy ,,folyamatosan pörög az agya, nem tud kikapcsolni, mert jönnek az értesítések”. Ő viszont a digitális világot, és leginkább a mesterséges intelligenciát arra használja, hogy minél több feladatot tudjon belezsúfolni a napba. Bevallása szerint, ha nem használná, akkor mindössze napi 2-3 teendőt tudna elvégezni, így viszont tízet. Ugyanakkor azt hozzáteszi, hogy a környezetében lévő fiatalok nem mind ilyen produktívan reagálnak a digitális világra, vannak, akiket ez a rengeteg inger leblokkol, és produktivitás helyett három órát TikTokoznak.

Nagy Péter, a Bethesda Gyermekkórház gyermek- és ifjúságpszichiátere egy kerekasztal-beszélgetésen azt mondta, hogy a magas képernyőidő nagyon megzavarja a gyerekek alvását, ugyanis egy óra, mire a kék fény hatása kimegy a szervezetből, és az agy le tud kapcsolni.

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság főosztályvezetője, Somogyi Ákos elmondta, hogy a kutatásaik szerint a 7 és 16 év közötti gyerekek esetében a szülők képernyőhasználati szokásai szoros összefüggést mutatnak a gyerekeik online aktivitásával is. Ha a szülők képernyőideje magasabb az átlagnál, úgy a gyerekeké is hasonlóképpen magasabb lesz.

A képernyőhasználat a szülő-gyerek kapcsolatot is komolyan érinti. Ha a gyerekek a szülők helyett a képernyőt nézik, akkor sok fontos készség – például a társas kapcsolatok kialakítása vagy az érzelmi intelligencia fejlődése – nem tud megfelelően fejlődni, emelte ki Nagy Péter.

Labancz Dániel klinikai szakpszichológus is hangsúlyozta, hogy a gyerekek idegrendszeri fejlődése nem teszi lehetővé számukra, hogy megfelelően szabályozzák saját digitális jelenlétüket, különösen a képernyőhasználat terén. „A gyerekek idegrendszeri funkciói, amelyek az önszabályozással kapcsolatosak, még rendkívül kezdetlegesek, biológiailag csak 21-22 éves koruk körül érik el a végső fejlődési formájukat” – magyarázta Labancz.

Ezért teljesen irreális elvárás, hogy a gyerekek és tinédzserek képesek legyenek önállóan kontrollálni a digitális eszközökkel való interakcióikat. Ráadásul ezek a digitális szoftverek úgy vannak megtervezve, hogy minél inkább addiktívabbak legyenek.

Steigervald Krisztián generációkutató egy másik előadásban elmondta, hogy az Alfa generáció (vagyis a 2010 után születettek) azok, akik már a teljesen digitalizált világban nőnek fel, így életük első pillanataitól kezdve hozzáférnek a modern technológiákhoz. Ez azt jelenti, hogy ez a generáció ahhoz van szokva, hogy azonnal információt kapjon, ezért mindössze 2 percig tudnak figyelni. Vagyis ahhoz, hogy például az iskolában lekössék a tanárok a diákok figyelmét, kétpercenként kellene adni valamilyen új impulzust. A szakértő szerint ez azonban lehetetlen.

„Nem az a feladatunk, hogy versenyezzünk a digitális világgal, hanem hogy felkészítsük őket arra, hogy tudják, mi az, ami fontos számukra, és hogyan kezeljék az információkat” – tette hozzá. A szakember szerint ehhez pedig az önismeret kell, ugyanis ez a legfontosabb pedagógiai és vezetői képesség a mai világban.

Steigervald szerint a digitális eszközök használatát már késő szabályozni az iskolában, azt sokkal hamarabb, az óvodában kell kezdeni. Ugyanis a gyerekeknél 3 és 6 éves kor között fejlődik ki, hogy mi az, ami normális. Ekkor lehet még belenyúlni abba, hogy a kétperces figyelés és a magas képernyőidő ne legyen normális. Az iskola hétéves korban ezt már nem tudja lelassítani.

Abban minden szakember, sőt még az UNICEF Fiatal Nagykövete, Vázsonyi Benedek is egyetértett, hogy valamiféle szabályozásra van szükség digitális téren. Muszáj egy keretrendszer alkotni, amibe beletartozik, hogy a saját mobil és a közösségi média használatát életkorilag minél jobban ki kell tolni. Vázsonyi Benedek szerint emellett arra is szükség lenne, hogy a kamaszok számára hiteles emberek, tehát nem feltétlen a pedagógusok vagy a szüleik, készítsék fel őket arra, hogy hogyan védjék meg magukat a digitális világban.

Arról, hogy mindezek a problémák hogyan néznek ki a gyakorlatban egy TLDR-ben foglalkoztam, amiben iskolapszichológusok meséltek nekünk arról, hogy annyi a segítségre szoruló gyerek, hogy már csak arra van idejük, hogy a legnagyobb krízisben lévők fejét a víz felszíne felett tartsák. Cikksorozatunkban bemutattunk olyan civil szervezeteket, akik iskolai környezetben próbálkoznak mentálhigiénés oktatással (Arany Iránytű program, Pressley Ridge Alapítvány), és egy olyan egykori matektanárt is, aki pedagógusoknak írt szemléletformáló könyvet arról, hogy hiába a tananyag, ha a gyerekek érzelmi szükségleteit nem veszik figyelembe.