Két halálos áldozata van a késeléses támadásnak egy manchesteri zsinagógánál

Öt embert megsebesített egy késes támadó a manchesteri Heaton Park-i zsinagógánál, ketten közülük meghaltak. A rendőrség meglőtte és elfogta az elkövetőt, akinek az állapotáról és a kilétéről egyelőre nem tudni. Ezekről a pillanatokról terjed egy videó a közösségi oldalakon. A megtekintését csak az arra kész olvasóknak ajánljuk.
Andy Burnham, Manchester polgármestere azt mondta, „úgy hiszik”, hogy az elkövető meghalt, de hozzátette a BBC Radio Manchesternek, hogy ezt az információt még nem erősítették meg hivatalosan. A támadó állapotát azért sem tudják megerősíteni, mert „gyanús viselete” van, a helyszínre ezért bombaszakértők is érkeztek. A Greater Manchester Police súlyos incidensnek nyilvánította az esetet, és fegyveres rendőröket küldtek a helyszínre. A polgármester azt is közölte, hogy tájékoztatása szerint „a közvetlen veszély elmúlt”. A zsinagógában sokan voltak csütörtökön délelőtt, hisz a jom kippurt ünnepelték annak hívei.
Keir Starmer haza indult Dániából, ahol még a reptéren nyilatkozva elmondta, megerősítik a rendőrséget Manchesterben és Londonba érve rendkívüli tanácskozást tart a hatóságok illetékeseivel.
(BBC)