Szőlővész és buheraszag

Jó reggelt! Ismét itt a 444 reggeli hírlevele, benne az elmúlt nap főbb híreivel. (A hírleveleinkre itt lehet feliratkozni.)
BELFÖLD
A Helyzet: van! legújabb élő adásában főként a Szőlő utcai ügyből kinőtt botrányról volt szó. Előtte Orbán Viktor a Harcosok órájában azt mondta: lesz és van haddelhadd, súlyos következmények várhatók. „Önök Majdant akartak csinálni Budapesten” – a Szőlő utcai botrány miatt kiabáltak egymással a politikusok a parlamentben. Semjén Zsolt az ATV-ben arról beszélt, hogy életében nem járt gyerekvédelmi intézményben.
„Felnyílt az emberek szeme” – a fehérgalléros maffiahálózat elleni küzdelemmel magyarázza a Mi Hazánk, hogy behúzta az első városát, Gyömrőt, ahol Kisberk Szabolcsot választották polgármesternek.
A Tisza Párt alelnöke szerint a párt „kevés olyan szereplőt talál, aki hajlandó felvállalni a pártszimpátiáját”, mert aki kiáll, az azonnal célpont lesz. A bíróság szerint véleményt közölt az Index, amikor a Tisza állítólagos adóemelési terveiről írt.
- Ukrán híroldalakat blokkol a kormány, köztük kárpátaljai portálokat is, az ukrán külügy szerint ezzel a kormány megfosztja a magyarokat a tényalapú újságírástól.
- Kónya Endre könyvet írt arról, hogy a kegyelmi ügy mögött egy koncepciós per áll.
- Felidéztük a valaha volt legsúlyosabb malévos légikatasztrófát.
- Teljesen abszurd Orbán érvelése, hogy Ukrajna elveszítette a szuverenitását.
GAZDASÁG
Új szőlővész pusztít Magyarországon, viharos sebességgel terjed a járvány, komplett birtokok semmisülnek meg: hektárok ezrei érintettek, olyan ikonikus bortermő vidékeken is tarol már az aranyszínű sárgaság, mint a Szentgyörgyhegy és a Somló.
Újraszámolták a buheraszagú adatokat, és kiderült, hogy sokkal többen vannak a szegénységi küszöb alatt: a KSH-sok úgy próbálnak kijönni a legsúlyosabb bizalmi válságból, hogy ragaszkodnak hozzá, ők semmiben nem hibáztak – a manipuláció vádját visszautasítják, de továbbra sem világos, miért úgy torzultak az adatok, hogy a kormánynak jó legyen.
Mészáros Lőrincék lezáratnák azt az utat, ahonnan rálátni a hatvanpusztai antilopokra és zebrákra: a kérelmet már augusztus közepén, az első hatvanpusztai Hadházy-tüntetés után megírták, de csak szeptember közepén adták be.
- Elkezdődött a vadászati főszezon, a helyiek 3 hónapig ki vannak tiltva Pintér Sándorék erdejéből, hogy ott a belügyminiszter lányának szállóvendégei nyugodtan lövöldözhessenek.
- A magyar felsősök Európa sereghajtói között vannak nyelvtanulásban: a 11-15 évesek 6,1 százaléka tanult két vagy több idegen nyelvet, miközben az EU-átlag 60 százalék.
- 40 millió forintért vásárol tapsolókat a közmédia.
KÜLFÖLD
Bármivel foglalkozik egy vállalat, esélyes, hogy a vezetése éppen az AI beépítésén dolgozik: hatalmas pénzek mozdultak meg, kevés eredménnyel – terjed viszont a munkaslop, ami nemcsak költséges, hanem a munkahelyi viszonyokat is alááshatja.
Az Európai Unió és a Nyugat-barát kormánypárt kéz a kézben húzta be a parlamenti választásokat Moldovában.
- Az Európai Tanács egyelőre okoskodással próbálja megkerülni Orbánt, nem erővel.
- Az MI5 korábbi vezetője az egyre fokozódó orosz kibertámadásokra és szabotázsakciókra utalva azt mondta, Oroszország már háborúban állhat Nagy-Britanniával.
- Donald Trump 100 százalékos vámot vetne ki a külföldön készült filmekre.
- J. D. Vance szerint Trump fontolgatja, hogy nagy hatótávolságú rakétákat adjon Ukrajnának.
- Trump bemutatta a béketervét, ami megszüntetné a „Hamász jelentette fenyegetést”.
És kijött a legutóbbi Borízű hang rövidített, de ingyenes verziója is.