Az NHL történetének legnagyobb összegű szerződését kötötte Kirill Kaprizovval a Minnesota Wild

Az észak-amerikai profi jégkorongliga, azaz az NHL történetének legnagyobb összegű szerződését kötötte orosz sztárjával, Kirill Kaprizovval a Minnesota Wild – írja az MTI.
A minneapolisi csapat közleménye szerint a 28 éves támadó nyolc évre 136 millió dollárért hosszabbította meg szerződését, ami így a 2033/34-es szezon végéig szól. Kaprizov az új megállapodással évi 17 millió dollárt fog keresni, ami a maximum összeg a csapatokra vonatkozó fizetési sapka 2005-ös bevezetése óta.
Az eddigi rekordot az éves béreket tekintve a Toronto Maple Leafs kanadai játékosa, Auston Matthews tartott 13,25 millió dollárral, míg a szerződések teljes összegére vonatkozó csúcstartó az orosz Alekszandr Ovecskin volt, aki 2008-ban 13 évre 124 millió dollárért maradt a Washington Capitalsnél.
Kaprizov 2020-ban mutatkozott be a tengerentúli ligában és már első évében elnyerte az év újoncának járó díjat, miután 55 meccs alatt 27 gólt lőtt és 24 gólpasszt adott. Az eddigi leredményesebb szezonja a 2021/22-es volt, ami során 81 meccsen 108 pontot ért el.