Soha nem vizsgálták ki a valaha volt legsúlyosabb malévos légikatasztrófát

• Hatvan ember vesztette életét 1975. szeptember 30-án, amikor a Földközi-tengerbe zuhant egy leszállásra készülő Malév-gép.
• A mai napig nem lehet tudni, hogy mi történt.
• A kétezres években szó volt róla, hogy kiemelik a gépet, a tömegsírba tett áldozatokat, köztük 11 magyart pedig azonosítják és hazahozzák.

Máig nincs megoldása a magyar légiközlekedés legsúlyosabb szerencsétlenségének. Ötven évvel ezelőtt, 1975. szeptember 30-án a libanoni partokhoz közel a Földközi-tengerbe zuhant a Malév Budapest–Bejrút menetrend szerinti járata. A szerencsétlenséget az 50 utas és a 10 fős személyzet nem élte túl.

A szerencsétlenség malévos áldozatai: Pintér János, Kvasz Károly, Majoros László, Mohovits Árpád, Horváth István, Herczeg Miklósné, Németh Lászlóné, Fried Richárd, Kmeth Ágnes, Szentpály Mercedesz. A magyar utas Glausius Gábor volt.

A korabeli lapokban mai szemmel nézve, mondjuk így, alulkezelték a szerencsétlenség hírét, nyilván központi utasításra.

Ma már tudjuk: az MTI a világ hírügynökségeitől már szeptember 30-án hajnalban értesült a hírről, de este 7-ig nem adhatta ki. Sőt, idehaza még egy sor sem jelenhetett meg, a rádió, tévé nem mondhatta be, amikor a Reuters a helyszínről azt jelentette, hogy „a baleset okáról közvetlenül a történtek után semmit nem mondtak, de a part menti szállodák vendégei elmondták, hogy 3 óra 45 perc körül nagy robbanást hallottak, és ezt követően azt látták, hogy egy tűzlabda a tengerbe vágódik”.

Az MTI a tragédia harmincadik évfordulóján megkereste Lehel Miklóst, aki 1975-ben a nemzeti hírügynökség külpolitikai szerkesztőségét vezette. Elmondta: akkor szigorú szabály volt, hogy nyugati hírügynökségek magyar vonatkozású híreit az MTI csak a bizalmas kiadványokban adhatta ki. Ilyen bizalmas kiadványból legkevesebb négy volt: még a bizalmas hírek között is voltak olyan szinten bizalmasok, amelyeket csak egy szűk maroknyi kiválasztott olvashatott.

Az országos napilapok közül a Népszava az 5., a Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet a 6. oldalon hozta a hírt – többnyire az oldal közepén, közelebb az aljához. Eldugva olyan hírek között, mint a forgalmi rend megváltozása Újlipótvárosban, tovább tart a nyárias ősz, NDK–magyar barátsági hét a Hajdúságban.

A korszak bulvárlapja, az Esti Hírlap rejtette el a lehető legjobban a hírt, az utolsó oldalon mindössze hét sort szántak neki.

Ehhez képest meglepő volt, amit az MSZMP központi lapja, a Népszabadság csinált. A hírt címoldalon, vastag betűkkel szedve hozták, igaz, csak a lap alján. Ők voltak az egyetlenek, akik hozzáírtak pár saját sort a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium közleményéhez: „Többet a katasztrófáról, annak okairól még nem lehet bizonyossággal tudni. A közleményhez csak annyit tehetünk hozzá: a munkájuk közben életüket vesztett honfitársaink és a külföldi utasok tragédiája miatt a gyászban, a hozzátartozók fájdalmában együttérzően osztozik az egész magyar közvélemény.”

A rendszerváltásig még két hír jelent meg a szerencsétlenségről a lapban. Másnap közölték a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium és a Malév gyászjelentését. Huszonhárom nappal később pedig a minisztérium jelentését a katasztrófáról, amiből kiderült, hogy

• a színhelyre magyar szakértői bizottság utazott,
• a TU-154-es gép állapota megfelelő, az út zavartalan volt,
• ismeretlen okból bekövetkezett robbanás okozta a szerencsétlenséget,
• a gép roncsai Bejrúttól 10 kilométerre, 500 méter mélyen vannak a tengerfenéken, a fekete doboz felkutatására nincs esély.

Az első igazán nagy tényfeltáró cikk 1990. szeptember 29-én jelent meg az egyik utolsó Képes 7-ben. A szerzője az a Paizs Gábor volt, aki egy évvel korábban könyvet írt a rendszerváltás egyik slágertémájáról, a Rajk-perről, egy évvel később pedig a magyar légikatasztrófákról.