azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Öt nap múlva 2028-ig bezár a Gellért fürdő

10 megtekintés
444
Blurred placeholder

Szeptember 30-án tart utoljára nyitva a Gellért fürdő, amely ezután csak 2028-ban nyílik meg ismét, erősítette meg a fürdő üzemeltetéséért felelős Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. csütörtöki sajtótájékoztatón a már korábban bejelentett információt.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a munkálatok csak 2026. őszén kezdődnek el, ekkora kell ugyanis a fővárosnak és a kormánynak jóváhagynia a 20 milliárd forintos felújítást. Bezárni viszont azért most zár be, mert a hotel felújítása már elkezdődött, és az zavarja a fürdő üzemeltetését.

A tervek szerint a 20 milliárdos beruházás nyolc év alatt térül meg, reggel 7 és este 8 közötti nyitva tartással, nyáron 1097 főt, télen 650 főt befogadó kapacitással.

Mivel a fürdőbezárás miatt feltehetően sokan a Rudasba mennek majd, ezért október 1-jétől egységesen minden nap délelőtt 11 órától üzemzárásig koedukált rendszerben működik majd a fürdő, miközben a hétköznapokon 6 óra és 11 óra között továbbra is megmarad a törökfürdőben a férfi, illetve a női külön fürdőzés. Hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken a férfiaknak, kedden pedig a nőknek lesz itt lehetősége a fürdőzésre. (Telex)

Kapcsolódó cikkek