Medián: A teljes népességen belül gyengült a Tisza, és erősödött a Fidesz

A teljes népességen belül három százalékkal gyengült a Tisza Párt, de még így is vezet a Fidesz előtt – derült ki a Medián legfrissebb felméréséből, ami a HVG megrendelésére készült. A kormánypárt a teljes népességen belül két százalékpontot erősödött.
Az adatok szerint a Tisza 37, a Fidesz 30 százalékon áll.
A választani tudó biztos szavazóknál viszont nem változott Magyarék támogatottsága, az ugyanúgy 51 százalék. Ez azt mutatja, hogy a szimpatizánsok kötődése nőtt a párthoz.
Ebben a kategóriában a Fidesz 38 százalékon áll, vagyis 13 százalékpont a különbség. Az elemzés szerint ennek részben az az oka, hogy a Fidesz szavazói még nem olyan motiváltak, mint a tiszások. A demográfiai bontás viszont azt mutatja, hogy a kormánypárt júniushoz képest a községekben és kisebb városokban, valamint a legfeljebb 8 általánost végzettek körében erősödött.
A jelenlegi állás szerint más párt nem jutna a Parlamentbe, a Mi Hazánk 4, a DK 2 százalékon áll.
Öt százalékponttal nőtt azok aránya, akik szerint jó irányba mennek itthon a dolgok, amiből a Fidesz mérsékelten profitált. Az arány még így is csak 28 százalék, ami alacsonyabb, mint márciusban volt.
A kormányváltást akarók aránya 62-ről 60 százalékra csökkent, és a Fidesz győzelmére is kicsivel többen fogadnak, mint három hónappal ezelőtt, trendfordulóról azonban még korai beszélni – írták az elemzésben.