azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

61 év után szolgáltattak igazságot a dél-koreai nőnek, akit majdnem megerőszakoltak, mire leharapta a támadó nyelve hegyét, erre őt ítélték el

4 megtekintés
444
harapás újratárgyalás nyelv nemi erőszak önvédelem dél-korea bűnügy
Blurred placeholder

Égbekiáltó igazságtalanságot orvosolt egy dél-koreai bíróság, nem mindennapi előzmények és évekig tartó jogi harc után.

A sztori 61 évvel ezelőtt, 1964-ben kezdődött az ország déli felében található Dzsimhe városában, ahol Csoj Mal-dzsát, az akkor 18 éves lányt megtámadta és a földre teperte egy 21 éves férfi, majd megpróbálta megerőszakolni. Csoj csak azért tudott megmenekülni, mert miután a férfi leszorította mindkét kezét és nem tudott mozdulni sem, jobb híján beleharapott a fickó nyelvébe, másfél centit leharapva annak hegyéből.

A támadó az eset után kompenzációt követelt tőle a sérülései miatt, és továbbra is igen erőszakosan viselkedett vele, egy alkalommal például késsel a kezében tört be a lakásába, hogy megfenyegesse. Mai szemmel nézve már önmagában az megdöbbentő, hogy mindkettejük ellen büntetőeljárás indult, ezek végeredménye pedig egyenesen fantasztikus:

a férfit - akinek az eljárás során egy percet sem kellett zárkában töltenie - hathavi felfüggesztett börtönre ítélték magánlaksértés és fenyegetés miatt - a késes-betörős epizód jóvoltából -, a nemi erőszak kísérletével pedig meg sem vádolták.

A nő a nyomozás során 6 hónapot töltött előzetes letartóztatásban, majd 10 havi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték súlyos testi sértés miatt. Az ítélet szerint az önvédelem határait átlépve aránytalan erőszakot tett a támadóján.

Az ítélet annyira abszurd volt, hogy egyes koreai jogi tankönyvekbe is bekerült elrettentő példaként. Aztán jött 2018 és a metoo, az akkor már 72 éves Csoj asszony pedig ezen felbátorodva előbb jogvédőkhöz fordult, majd két éven át gyűjtötte a bizonyítékokat, aztán újratárgyalást kért. Ezután következett az ügy újabb abszurd fordulata, miszerint 2020 és 2024 között több alsófokú bíróság is visszadobta az ügyet, de Csoj nem adta fel. Mert mint mondta, nem akarta, hogy más áldozatoknak azt a megaláztatást kelljen átélniük, mint neki. Végül 2024-ben döntött úgy a Legfelsőbb Bíróság, hogy a per újratárgyalható. Az eljárás idén júliusban indult újra, de ezúttal már nem kafkai módon. Az első tárgyaláson az ügyészek előbb bocsánatot kértek az asszonytól, majd megkérték a bíróságot, hogy változtassa meg az eredeti ítéletet.

Ami alapjaiban változtatta meg Csoj életét, akit elítélt bűnözőként kezeltek. „A hozzám közelállók előre figyelmeztettek, hogy annyit fogok elérni, mintha tojással dobálnék egy sziklát, de nem hagyhattam annyiban” - emlékezett most, a felmentő ítélet után a 18 éves kori hangulatára.