Magyarországra jön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter

„A magyar-ukrán kapcsolatok folyamatos romlása miatt a felelősség egyértelműen Kijevet terheli, de a kormány továbbra is a párbeszéd híve, ezért a héten Magyarországra látogat az ukrán diplomácia vezetője” – az MTI beszámolója szerint ezt Szijjártó Péter külügyminiszter mondta az izraeli külügyminiszterrel közös budapesti sajtótájékoztatóján.
„Hogy hogyan lehetne javítani a kapcsolatokon? Hát úgy például, hogy az ukránok visszaadják az összes olyan kisebbségi jogot a magyaroknak, amit elvettek. Ez csakis rajtuk múlik. Hogyha a korrupcióellenes jogszabályt vissza lehetett csinálni egy perc alatt európai nyomásra, akkor a kisebbségi jogokat is vissza lehet adni pont annyi idő alatt” – mondta Szijjártó, aki szerint „az Európai Uniónak valamiért fontosabb volt a korrupciós intézmények hovatartozása”, és „egyáltalán nem érdekli őket a kárpátaljai magyarok sorsa”.
„Ezt nekem egy négyszemközti beszélgetésben az Európai Unió bővítési biztosa el is mondta Koppenhágában, a fejemhez vágta konkrétan, hogy nekik fontosabb volt a korrupció, mint a kisebbségi jogok. Ez a helyzet” – mondta Szijjártó, majd ezután közölte, hogy ezen a héten Budapestre látogat az ukrán külügyminiszter, Andrij Szibiha.
„Az elmúlt tizenegy évben nem tudom hány tucatszor találkoztam négy különböző ukrán külügyminiszterrel. Mindig elmondtam, mit szeretnénk, mindig az ellenkezője lett, de hát hogy is mondjam, a diplomácia és a külpolitika ilyen, próbálkozzunk újra” – panaszolta el Szijjártó.