Magyarország politikai fővárosa

Jó reggelt! Újra itt a 444 napindító hírlevele, benne a hétvége fontosabb anyagaival. (Többféle hírlevelünk is van, itt lehet közöttük válogatni.)
KÖTCSE
A Fidesz és a Tisza Párt is megszállta Kötcsét, a nap eseményeit itt foglaltuk össze.
Miután Orbán Viktor Dublinban nézte a 2-2-re végződött ír-magyar vb-selejtezőt, majd Csányi Sándorral együtt magánrepülővel hazatért, majd Kötcsén – azután, hogy élő adásban roskadt össze alatta egy papírdoboz – bejelentette, hogy nemzeti konzultációt tartanak a Tisza Párt „adóterveiről”.
Magyar Péter Balatonőszödről gyalogolt Kötcsére, ahol a 444-nek azt mondta, olyan a hangulat, mint az MSZP végóráiban. Szerinte érdemes lesz nézni, hogy az elszabadult Orbánt vajon Bidenhez hasonlóan leszedik-e a sajátjai, vagy inkább magára hagyják a bukott basát.
- Kapu Tibor is ott volt Kötcsén.
BELFÖLD
A rendőrség betiltotta a pécsi Pride-ot, a gyülekezési törvényre és az Alaptörvény 15. módosítására hivatkozó szervezők azt ígérik, így is megtartják.
A Magyar Nemzet nekiment az MTA két tagjának, mert közösen jegyeznek publikációkat, az Akadémia szerint így működik a tudomány.
- Hankó Balázs azt mondta, az Európai Bizottság minden erejével, besúgókkal, árulókkal küzd a magyar egyetemek ellen.
- Karácsony Gergely összeférhetetlenségi eljárást kezdeményezett több fővárosi politikus ellen.
KÜLFÖLD
A Tádzsikisztán és Kirgizisztán közötti Pamir Highway a világ második legmagasabban futó nemzetközi útja, ami olyan elzárt világba vezet, ahol 65 év a születéskor várható élettartam, az emberek pedig télen mínusz 40 fokban eszik a jakhúst, de az elnök képe még a legelszigeteltebb faluban is kint van az utcán.
Izrael elrendelte Gáza város evakuálását, Londonban közel 900 embert tartóztattak le egy palesztinpárti szervezet melletti tüntetésen. Tel-Avivban több mint 15 ezren vonultak utcára, hogy Netanjahu fejezze be a háborút és hozza haza a túszokat. Az ENSZ szerint már kevés az idő arra, hogy megállítsák az éhínség terjedését Gázában.
Először találták el az ukrán kormány épületét az oroszok, Ukrajna pedig megtámadta a Barátság kőolajvezetéket Brjanszk régióban.
- Trump – akinek a kormánya szigorítaná az amerikai állapolgár megszerzéséhez szükséges tesztet – aranyba öntötte a Fehér Házat, és szórt rá még egy kis aranyport.
- Az EU mégsem darabolja fel a Google-t, de azért megbünteti 1100 milliárd forintra.
- A libanoni hadsereg nekilát a Hezbollah lefegyverzésének.
- A választási kudarc miatt lemond Isiba Sigeru japán miniszterelnök.
- Putyin és Kim Dzsongun találkozóján a testőreik összeverekedtek a légkondi távirányítóján.
KULTÚRA
Elindult a Megasztár új évada, amiben Curtis szájba köpésre buzdít, Tóth Gabi megszoptatná zsűritársát, a fő poén pedig az, hogy valaki kövér.
A Röviden a lényeg jóval komolyabb és valósághűbb a BoJacknél, de egyedi történetmesélős technikája, rafinált humora és az élet nagy kérdéseihez való őszinte hozzáállása miatt ott van az év emlékezetes Netflix-sorozatai között.
Szenzációs finn győzelem Rigában: a világ legjobb kosárlabdázója sem tudta megmenteni az esélyes Szerbiát.
- Krúbi „szaftos falatnak” és „kis ducinak” nevezte a miniszterelnököt a koncertjén.
- Elkezdődtek a villám-vb-selejtezők.
- Törölközőbedobással indult a Sztárbox újabb évada.
- Enyedi Ildikó új filmje hat díjat nyert a Velencei Filmfesztiválon.
- És volt Borízű hang is (prémium Uj Péter-idegeskedéssel).