azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Elárverezik Pintér Sándor feje fölül a Belügyminisztériumot

6 megtekintés
444
Blurred placeholder

Árverésre bocsátotta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő azt a Budapest belvárosában, részben a Duna-parti Széchenyi téren található épületegyüttest, amelyet évtizedek óta a Belügyminisztérium használ – írja a G7. A lap szerint az MNV az elmúlt időszakban több száz állami ingatlant próbált meg eladni, köztük milliárdos értékűeket is. A mostani aukció azonban ezek közül is kiemelkedik. A három helyrajzi számon elhelyezkedő, de egy egységet képező épület kikiáltási ára ugyanis közel 50,8 milliárd forint, és bár jelenleg irodai célra használják, szálloda is lehet belőle.

A licit szeptember 15-én kezdődik, de az árverésen csak az vehet részt, aki már korábban letette a 12,7 milliárd forintos biztosítékot.

Az új tulajdonos nem veheti azonnal birtokba az ingatlant, amelyet részben még mindig használ a BM. Az ingatlanokat év végéig ürítik ki, így a birtokátruházás végső határideje 2026. január 15.

A G7 szerint az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem lenne meglepő, ha az ingatlant szállodává alakítanák át, ahogy „az sem, ha az épület a miniszterelnök veje, Tiborcz István közelében landolna”. Tiborcznak és a hozzá köthető üzleti köröknek öt szállodája van az épület nagyjából 500 méteres körzetében, ebből három azokban az utcákban-tereken, ahonnan a BM ingatlanja közvetlenül elérhető.

Az árverés meghirdetése annyiban nem meglepő, hogy már 2024 decemberében is voltak hírek arról, hogy eladhatják a BM Széchenyi téri épületét, amelyet akkor töröltek a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű, nemzeti vagyonnak minősülő, műemléki védelem alatt álló építmények közül.

Pintér Sándor és a minisztérium nyilván nem marad hajléltalan, a tárca a budai várba, a Pénzügyminisztérium 60 milliárdos költséggel felújított Szentháromság téri épületébe költözik.