A helyzet komolyságát mi sem jelzi jobban, mint hogy országjárásba kezd a CÖF-CÖKA

Folyami polgárnaszád elnevezéssel, a nemzeti kormány által elért eredmények megvédése érdekében és szellemi honvédők toborzása céljából országjárásba kezd a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) – jelentette be Csizmadia László, a CÖF alapítója és a CÖKA kuratóriumának elnöke hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
A bejelentésről az MTI hosszú tudósításban számol be, melyből kiderül, a szellemi honvédők az akció keretében településről településre végigjárják az ország mind a 106 egyéni választókerületét,
fórumokon hívják fel a figyelmet a hamis messiások veszélyére,
és egy erre az alkalomra készült zsebkönyvben mutatják be az elmúlt másfél évtizedben elért eredményeket. Fontosnak tartják ugyanis, hogy a nemzeti keresztény oldal online fellépéséhez – mint a Harcosok Klubja vagy a Digitális Polgári Körök – társuljon egy offline fellépés is.
A sajtótájékoztatón részt vett Fricz Tamás politológus is, aki szerint a nyár megmutatta, hogy a keresztény-nemzeti tábor képes a megújulásra, hiszen a Harcosok Klubjának és a Digitális Polgári Köröknek együttesen immár mintegy százezer tagjuk van. Ugyanakkor szükséges az is, hogy jelen legyenek az offline térben, arról nem is beszélve, hogy nyilván jól hallották, amikor Orbán Viktor vasárnap Kötcsén úgy fogalmazott: „Mostantól kezdve mindenki tegye meg amit tud, mert ismernek engem, nem vagyok olyan ember, aki fenyegetőzik, meg durváskodik, de higgyék el, semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve.” (via MTI)