Elbocsátások jöhetnek, ha marad az árrésstop – mondja a Kereskedelmi Szövetség főtitkára

13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop minden hónapban, ezért ha marad az intézkedés, elbocsájtások jöhetnek az ágazatban. Erről beszélt a Kereskedelmi Szövetség főtitkára az RTL Híradónak.
Orbán Viktor a héten a Harcosok Klubja Facebook-csoprtban írt arról, hogy az árrésstop augusztus után is érvényben maradhat. „Nem hagyjuk, hogy a multik packázzanak az emberekkel” – indokolt a miniszterelnök.
Kozák Tamás viszont felhívta a figyelmet, hogy a vetőmag, a műtrágya és beszállítói árak is emelkedtek. Ami mellett a boltokban is tovább drágult a cukor, a vaj és csirkemell is a nyáron, pedig ezekért, ahogy minden harmadik élelmiszerért, már hatodik hónapja legfeljebb 10 százalékkal kérhetnek többet a nagyobb üzletláncok a beszerzési árnál.
A Kereskedelmi Szövetség szerint az árrésstop nem old meg semmit, ráadásul szerinte több cégnél már most is létszámstop van, és következő hónapokban pedig a létszámcsökkentésre is lehet számítani – miközben a vásárlók pedig egyre kevesebb akcióval fognak találkozni.
A gyártók hónapok óta a költségeikre hivatkoznak, illetve arra, hogy Magyarországon van az Európai Unió legmagasabb áfakulcsa, így sokkal nagyobb teher rakódik a gyárakból kikerülő élelmiszerre, mint bárhol máshol Európában.
Az árrésstop eredetileg augusztus végén lejárt volna. A Nemzetgazdasági Minisztérium az RTL kérdésére azt válaszolta, hogy addig tartják fenn az árrésstopot, „ameddig az szükséges és indokolt”.