Prigozsin édesanyja szerint fia előre látta a halálát

Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldos hadsereg egykori vezetője számított arra, hogy meg fog halni, mondta az anyja, Violetta Prigozsina az orosz Fontanka lapnak adott interjúban.
Prigozsin 2023 nyarán halt meg, amikor magángépe lezuhant, alig két hónappal azután, hogy zsoldosai lázadást indítottak Oroszország katonai vezetése ellen, elfoglalták Rosztov-na-Donu városát, majd Moszkva felé vonultak, mielőtt visszafordultak.
„Amikor utoljára láttam, olyan volt, mintha el lenne átkozva” - mondta a 85 éves nő. Arra a kérdésre, hogy Prigozsin látta-e előre a halálát, édesanyja azt válaszolta, „természetesen”.
A nő azt is elárulta, hogy a mai napig nem közölték vele, pontosan mi történt a fiával. A nyugati hírszerző ügynökségek szerint Jevgenyij Prigozsin valószínűleg gépen belüli robbanásban halt meg, amelyet Vlagyimir Putyin utasítására hajtottak végre megtorlásként az ellene indított lázadás miatt.
Violetta Prigozsina, aki egy háborúpárti művészetet bemutató galériát vezet, elmondta: próbálta lebeszélni fiát a Moszkva elleni menetről, figyelmeztetve, hogy túlbecsüli támogatottságát.
„Amikor találkoztunk a lázadás előtt, azt mondtam neki: Zsenya, csak az interneten támogatnak. Senki nem fog veled tartani. Az emberek ma már nem ilyenek. Senki nem fog kimenni a térre.” Prigozsin viszont azt válaszolta: „Nem, támogatni fognak.”
Állítása szerint fiának esze ágában sem volt megdönteni Putyin hatalmát, kizárólag az volt a célja, hogy „elérje a katonai vezetést”. Azt mondja, Prigozsin azért állította le a lázadást, hogy elkerülje az orosz reguláris csapatok közti vérontást. (Guardian)