Takács Péter plüssnyulakkal támadta a Tiszát, Szijjártó letesózta az ukrán külügyminisztert - pörög az MCC Feszt

Egy nyulat ültetett a maga melletti székbe Takács Péter egészségügyi államtitkár az MCC Feszten Esztergomban, miután Kulja András tiszás politikus az ATV után ott már nem vitázott vele.
A Telex beszámolója szerint Takács azt mondta, azért hozta a nyulat, mert szerinte a nap fő üzenete, hogy a Tisza Párt megfutamodott, Magyar Péter pedig letiltotta a szakpolitikusokat a vitáról.
Magyar Orbán Viktorral akar vitázni, mást nem vállalnak (ahogy ő fogalmaz, a kisstílű játékokba nem mennek bele), ezt értelmezik Fidesz-oldalon letiltásként.
A leültetett nyulat a műsorvezető nevezte el Nyúlja Andrásnak, Takács pedig a beszélgetés végén elővett hat rózsaszín, „tiszás plüssnyulat”, és a „főnöküket”, egy fehér nyulat, amit Nyúl Péternek nevezett el.
Kulja Takács performanszára péntek késő estig nem reagált, kitett viszont egy újravágott videót a János Kórházban uralkodó állapotokról. Két napja arról írt, visszavágót a vesztesek követelnek, Takács pedig szerinte haknizva magyarázkodott a szereplése után, miközben ő dolgozott.
Takács az MCC Feszten viszont azt mondta, mérésük szerint az ATV-s vitán a bizonytalan szavazók 85 százaléka őt tartotta kompetensebbnek, és Kulja azért vádolja őt a lélegeztetőgépekhez kötődő korrupciógyanús üggyel, mert el akarja terelni a figyelmet a vereségéről. Az, hogy szerinte ő nyerte a vitát, rendre előkerül.
Az egészségüggyel kapcsolatban Takács arról beszélt, a várólisták sokat rövidültek, vannak olyan műtétek, aminél az országos átlag az EU-tagállamok első harmadában van. Néhol még hosszú a várakozási idő, ami részben azért van, mert a kórházak rosszul osztják el a kapacitásokat az adott megyében, részben pedig azért, mert bizonyos orvosok arra játszanak, hogy a beteg inkább a magánrendelésükre menjen. Ez viszont bűncselekmény.
Szijjártó Péter külügyminiszer az MCC-s beszélgetésben bírálta Majkát, aki szerinte a fejbelövős jelenettel túlment a határon, bevallotta, hogy színészként kedveli Molnár Áront és Lengyel Tamást, de mindkettőjüktől azt kérte, ne próbálják sárba tiporni azt, aki más álláspontot képvisel. Elárulta azt is, A mi kis falunk a kedvenc sorozata, várja a tizedik évadot.
Természetesen külpolitikáról is beszéltek, a szokásos körökön túl elmondta, gusztustalannak tartja, hogy a NATO egyes tagállamai átverték Ukrajnát, és elhitették, hogy felveszik őket a NATO-ba. Amikor tavaly nála járt az ukrán külügyminiszter, kérte, hogy utolsó országként ne akadályozza Magyarország a NATO-csatlakozást.
„Hát, mondom, tesó, jó, utolsóként nem fogom” - válaszolta erre Szijjártó, aki szerint esély sincs Ukrajna NATO-csatlakozására.