Öt ember kellett kimenteni a Dunán, miután egy hajó keresztbe fordulva beszorult két uszály közé

A part mellett lehorgonyzott uszályok közé szorult be a kisgéphajó, az eset műszaki hiba miatt történt a Duna csepeli szakaszán – írja a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat a Facebook-oldalán. A balesetben két felnőttet és három gyereket mentettek ki a hatóságok az árvízi mentéseknél rendszeresített speciális mentőmellények és kötélbiztosítás segítségével.
Először az utasokat mentették ki, majd a kishajót is kiszabadították, és el is vontatták a helyszínről. A mentést végző hatóságok azt írták, hogy
„az eszközmentés egy igazi szakmai kihívás volt, hiszen a beszorult hajó fölé navigálva kellett egy kötelet a sodrással beengedni a bajbajutott hajóig, majd azt a rögzítés után orránál fogva motorerővel egy jó pillanatban az uszályok közül kiforgatni. Az eset során személyi sérülés és anyagi kár sem keletkezett.”