Állítása szerint órákig térdepeltették hátrabilincselt kézzel a gödi drograzzián előállított férfit

„Nem volt nálam semmi, drogkereső kutyával is átkutathatták volna a holmimat, szóval teljesen együttműködő voltam, mégis hátracsavarták a kezem, majd többedmagammal mintegy 3 órán át térdepeltettek a földön, megbilincselve” – mondta a HVG-nek a férfi, aki ott volt a gödi Homokszigetnél tartott drograzzián. A rendőrség rövid közleményében azt írta, a 120 fős rendezvényről összesen 13 embert állítottak elő, akik a gyanú szerint kábítószert fogyasztottak.
A szemtanú állítása szerint valamivel éjfél előtt a bokrokból előrohantak a rendőrök és elkezdték a földre vinni, megbilincselni az embereket. A szigetről motoros gumicsónakkal kisebb csoportokban vitték el az embereket, voltak, akik kaptak mentőmellényt, de nem mindenki. „Hátrabilincselt kézzel utaztam, éjszaka a sötétben, a hullámzó vízen, szóval konkrétan halálfélelmem volt” – mondta. Attól tartott, mi van, ha rosszul lesz, vagy baleset történik, léket kap vagy felborul a hajó, rajta pedig nincs mentőmellény, ráadásul összebilincselt kézzel esik a vízbe, ahol meg is fulladhat.
A férfi elismerte, hogy a rendőrségen pozitív lett a THC-tesztje, de csak gyógyszerrezisztens epilepszia miatt szív füvet. „Semmi mást soha nem fogyasztottam, és 4 éve egy csepp alkoholt sem ittam, éppen az epilepsziám miatt, amit már számtalan gyógyszerrel kezeltek, de az utóbbi időben a gyógyszerek már nem igazán segítettek, a rohamokat csak így tudtam elkerülni”. Sándor állítja, soha nem követett el bűncselekményt, azon az estén is együttműködő volt a hatósággal, ezért aránytalannak és indokolatlannak tartja az erőszakos, durva rendőri fellépést.
A Drogriporter is beszámolt az esetről, azt írta, a terjesztőt nem kapták el, cserébe a bulizókat traumatizáltak. A razziáról videó is készült: