Trump felszólította Izraelt, hogy „fejezze be a munkát” a Hamász ellen

Néhány héttel ezelőtt Donald Trump amerikai elnök még biztos volt abban, hogy napokon belül megállapodás születik Izrael és a Hamász között, vége lesz a harcoknak Gázában, szabadon bocsátják a túszokat és eljutnak a segélyek az éhezőkhöz.
A CNN azt írja, a jelek szerint mostanra eltűnt Trump optimizmusa. Az amerikai kormány csütörtökön felfüggesztette részvételét a dohai tűzszüneti tárgyalásokon, miután úgy ítélték meg, a Hamász részéről hiányzik a valódi szándék a tűzszünetre, és nem járnak el jóhiszeműen. Steve Witkoff, Trump közel-keleti megbízottja arról beszélt, „alternatív lehetőségeket” keres a túszok kiszabadítására.
Trump pedig ahelyett, hogy azonnali visszatérést sürgetett volna a tárgyalóasztalhoz, pénteken jelezte, hogy Izraelnek ideje fokoznia katonai akcióját, még akkor is, ha egyre nagyobb felháborodást vált ki világszerte a Gázában éhező gyerekek látványa.
Trump a Hamászról azt mondta, „azt hiszem, meg akarnak halni, és ez nagyon, nagyon rossz. Elérkezett az a pont, amikor be kell fejezni a munkát.”
Az nem egyértelmű, hogy Trump álláspontjának megváltozása a tárgyalások megszakadását tükrözi-e, vagy csak egy taktikázik annak érdekében, hogy kizökkentse a Hamászt és feloldja a patthelyzetet.
Szavai azonban arra utaltak, hogy nem gyakorol majd nyomást Izraelre, hogy fejezze be a háborút. A Hamász elleni izraeli fellépésről azt mondta, „harcolniuk kell, és rendet kell tenniük. Meg kell szabadulniuk tőlük.”
Ezzel azt is elismerte, hogy az új tűzszüneti megállapodás megkötésére irányuló kísérletei kudarcba fulladtak. Egy magasrangú izraeli tisztviselő a CNN-nek azt mondta, a tárgyalások nem szakadtak meg, van esély a folytatásra. Néhány amerikai tisztviselő pedig arról beszélt, remélik, hogy a dohai visszalépés és Trump pénteki nyilatkozata békülékenyebb álláspontra készteti a Hamászt a tárgyalásokon. Katart mindenesetre sokkolta, hogy az amerikai fél felállt a tárgyalóasztaltól.