Az amerikai helyettes főügyész a börtönben egyeztetett Epstein barátnőjével

Az amerikai Igazságügyi Minisztériumot képviselő helyettes főügyész csütörtökön találkozott Ghislaine Maxwell-lel, aki korábban Epstein barátnője volt, aztán ő lett az, aki behálózott kamaszlányokat, a bizalmukba férkőzött, majd masszázs ürügyén szexuális helyzetekbe hozza őket Epsteinnel és Epstein barátaival. Maxwellt mindezért húsz évre ítélték, jelenleg is börtönben ül, Todd Blanche helyettes főügyész is ott találkozott vele a BBC cikke szerint. Blanche a találkozó után azt írta, hogy pénteken folytatja a meghallgatást, és „a megfelelő időben” további információkat is megoszt majd. Maxwell ügyvédje, David Markus azt mondta újságíróknak, „rengeteg kérdés hangzott el, egész nap beszélgettünk.”
A demokrata Chuck Schumer a találkozó után felháborodva írt arról, hogy szerinte a napnál is világosabb, hogy összeférhetetlenségről van szó, hisz a minisztérium részéről a találkozásra kijelölt Blanche korábban Donald Trump személyes ügyvédje volt.
A Trump és Epstein korábbi kapcsolatáról szóló hírek az elmúlt napokban sorra bukkannak elő. Nemcsak új felvételek bukkantak fel, amelyek azt igazolják, hogy már a 90-es évek első felében közeli viszonyban álltak egymással – hiszen például Epstein jelen volt 1993-ban Trump és Marla Maples esküvőjén –, hanem szerdán az is kiderült, hogy Epstein első feljelentője már évtizedekkel ezelőtt kérte az FBI-t: vizsgálják Trumpot is.
Trump, amikor Epsteint szóba hozzák, azt mondja, hogy barátságuk véget ért, mielőtt az ügy 2006-ban kirobbant volna. A 2008-ban elítélt férfi az üzleti és politikai világ legmagasabb köreiben mozgott, ügyfeleinek fiatalkorú lányokat szállított, szexpartikat szervezett évtizedeken át. Halálát a hivatalos orvosszakértők öngyilkosságnak minősítették.
Tavaly a Maxwell ügyében keletkezett bírósági iratokat nyilvánosságra is hozták, ezekben Trump, Bill Clinton és András herceg is szerepelt, de az elnököt nem vádolják semmivel. Az elmúlt hetekben viszont már Trump és Epstein kétségkívül létező kapcsolata áll a középpontban.
Ennek legújabb fejezete az volt, hogy a héten a Wall Street Journal lehozott egy cikket, miszerint Jeffrey Epsteinnek egy albumnyi pikáns üzenetet küldtek a barátai az 50. születésnapjára, és az egyik levél magától Trumptól érkezett, aki írógéppel írt pár sort, rárajzolta a lapra egy meztelen nő körvonalait, majd aláírta az egészet a rajzolt nő szeméremdombjánál. A szöveg pedig így szólt: „Boldog születésnapot - és legyen minden nap egy újabb csodálatos titok.” Trump tagadja, hogy ilyet tett volna, és becsületsértési-rágalmazási pert indított a Wall Street Journal (WSJ) kiadója és érintett újságírói ellen. Most az is kiderült, hogy nem Trump az egyetlen amerikai elnök, aki küldött ilyen üzenetet. Bill Clintontól is előkerült egy születésnapi köszöntés.
Ez a harmadik hét, hogy az Epstein-botrány uralja a híreket az Egyesült Államokban, és Trump nem találja a kiutat. Az elnök leghűségesebb, MAGA-szavazóinak megígérték, hogy Trump felfedi Epstein befolyásos emberekkel való kapcsolatait és összeesküvéseket, ezért dühösek, hogy az igazságügyi minisztérium jelentése szerint nincs bizonyíték a Trump legközelebbi munkatársai által terjesztett összeesküvés-elméletek alátámasztására.
Az Epstein-ügyről korábban videót is készítettünk: