Magyar Péter és a Tisza EP-képviselői már most kitették a netre a vagyonyilatkozatukat

(Cikkünk frissül!)
A Tisza 7 EP-képviselője nemcsak elkészítette, de csütörtökön este már ki s tette a párt weboldalára a vagyonnyilatkozatait. Aki kíváncsi, itt böngészgetheti mindet.
Egy Magyar Péter által csak „lex Magyarnak” hívott, idén április végén elfogadott törvénymódosítás szerint Magyarország 21 EP-képviselőjének az eleve kötelező évi EP-s vagyonyilatkozat mellett egy másodikat is be kell nyújtania. Ez szigorúbb, több adatot kér, mint az EP által előírt és megegyezik azzal, amit a magyar parlament képviselőinek kell kitölteniük. De van egy nagy különbség: ha utóbbiak belehibáznak vagy kihagynak valamit, utólag kijavíthatják és az elméletileg létező legkeményebb szankció ezért a fizetésük megvonása addig, míg bele nem írják a javított adatokat. Ha viszont az EP-képviselők közölnek valótlan adatot, vagy titkolnak el valamit, akár a mandátumuk is megvonható. Emiatt nevezi Magyar Lex Magyarnak a törvényt.
A friss nyilatkozat szerint Magyarnak van
- egy XII. kerületi, 216 négyzetméteres társasházi lakása,
- egy másik, 49 négyzetméteres, ugyancsak hegyvidéki társasházi lakása, szintén 2019 óta,
- egy 25 négyzetméteres társaházi garázsa,
- és egy 7926 négyzetméteres, művelés alól kivett beépítetlen telke Balatonhenyén.
Eddig tartottak az ingatlanok. Nagy értékű ingóságként
- egy 2018-ban vásárolt Volvo XC 60 Momentum D5 AWD típusú autó.
Vízi vagy légi járműve vagy védett műalkotása nincsen, bevallott viszont egy Yamaha pianínót és 2 darab festményt, melyeknél nem volt kötelező értéket feltűntetni.
Értékpapírfronton Magyar a bevallása szerint összesen 35 millió forint és 70 ezer euró névértékű (a kitöltéskori árfolyamon ez 27 millió 931 ezer 400 forintnak felel meg) befektetési jegyet birtokol a következő megoszlásban:
- Accorda Abacus Abszolút Hozamú Alap: 10 millió forint
- OTP Prémium Befektetési Jegy: 15 millió forint
- OTP Optima Tőkegarantált Befektetési Jegy: 10 millió forint
- OTP EURO Rövid Kötvényalap: 35 ezer euró
- Hold 2000 Nyltvégú Vegyes Értékpapíralap: 35 ezer euró
Magyar Péternek van egy (1) darab 4IG részvénye is. Készpénzben 3 millió forintot vallott be, bankszámlán 3 millió 886 ezer 366 forintot és 16 ezer 732,84 eurót (átvátva 6 millió 676 ezer 737 forintot) tart. Tartozása nincsen, sem bankok, sem magánszemélyek felé. 100 százalékban az övé az LLM Zrt. nevű cég, aminek ő a vezérigazgatója is. A vállakozásnak tavaly 36 millió volt a nettó bevétele.
Tarr Zoltán kétezer kötetes könyvtára és összetört BMW-je
Tarr Zoltánnak friss vagyonnyilatkozata szerint két ingatlantban van tulajdonrésze. 2014 óta övé egy 16. kerületi, 150 négyzetméteres családi ház fele, 1996 óta pedig egy másik, szintén 16. kerületi ház 2/6-od része. Mindkettő adásvétel útján került hozzá.
Tarr 2023 nyarán vett egy 2018-as BMW 225xe-t, ez azonban „üzemképtelen állapotban van, javításra vár”. Idén év elején vásárolt még egy 2021-es Ford Kuga-t.
A Tisza alelnökének vannak ezen felül festményei, „különösebb érték nélkül”, és 3 darab Biedermeier bútora, ezeket örökölte, valamint egy kétezer kötetes könyvtára.
Tarrnak a Raiffeisennél vannak értékpapírjai, egészen pontosan 174.612 forint értékben, 643 ezer forintja készpénzben, és 401 ezer forint van a bankszámláján. Van a számláján bő 6 millió forintnyi euró is, de ez magában foglalja az Európai Parlament által biztosított napidíjakat és a költségtérítést összegét is.
A képviselőnek mindezen felül van 350 ezer forint nyugdíjbiztosítása, valamint lakásbiztosítása bő 109 millió forint értékben, tartozik a banknak 322 ezer forinttal, és egy magánszemélynek hárommillióval (2023 óta, azt nem rögzítették, mikorra kell visszafizetnie a pénzt).