Június Ukrajnában: összeomló front, erősödő drónképességek, fokozódó légi hadjárat

Ahogy a májusi összefoglalóban megírtuk, a tavaszi orosz offenzíva a hat hadműveleti irányból egyben ért el teljes sikert (Konsztantyinyivka), míg egy kiegészítő irányban részleges sikert (Szumi). A többi frontszakaszon az ukránok stabilan tartották az állásaikat a rájuk nehezedő orosz nyomás ellenére is. Azonban ahogy tavaszból nyár lett, az évszakok változása nem hozott hadműveleti szünetet, csupán az oroszok súlypontja változott.

Az összeomló délkeleti frontszakasz

A délkeleti frontszakasz az elmúlt 6-8 hónapban sorozatos kríziseket élt át. Vuhledar eleste, a velika novoszilkai tragédia vagy épp az ulakli katlancsata mind-mind olyan ukrán vereségek voltak, amelyek ugyan várhatóan amúgy is bekövetkeztek volna az orosz erőfölény miatt, de a probléma mértéke az ukrán hadvezetés számtalanszor megénekelt hibái miatt lett sokkal nagyobb. Ebbe a sorba illeszkedik az oroszok hadműveleti szintű áttörése Ivanyivka általános irányban.

Június 1-jén sem volt már túl stabil a front. Ennek az oka – véleményem szerint – az, hogy az ukránok az összes elérhető erőforrásukat az előző havi orosz támadások elreteszelésére vetették be a Donbasz centrumában és a Szumi régióban. Az oroszok támadását három magasabbegység, az 51., a 29. és a 36. összfegyvernemi hadsereg hangolta össze. Ezzel szemben az ukrán védelem a frissen megalakított 20. hadtest mellett leharcolt és frissen odavezényelt dandárok heterogén foltokból álló koordinálatlan halmazából állt. Sokat elmond az ukrán védelem állapotáról, hogy az előző fél évben súlyos veszteségeket szenvedett 46. légiroham dandár továbbra is fontos bástyáját képezte az ukrán védelemnek Andrijivka környékén.

Az oroszok felismerték, hogy a front délkeleti csücskében lehetőség nyílik a sikerre, és június 1-jén átfogó támadást indítottak. Négy helyen értek el harcászati szintű áttörést, és csak az ukrán dróncsoportok gyors bevetése akadályozta meg az oroszokat, hogy átlépjenek a siker kifejlesztése fázisába. Az oroszok következő nap is fenn tudták tartani a nyomást, és egy szakasznyi ukrán katonát bekerítettek Andrijivkában, délen pedig Komar falu előterébe jutottak ki, így ellehetetlenítették az ukrán védelem esetleges megszilárdulását Odradnye-től nyugatra. Ennek következtében nagyjából egy tucatnyi ukrán foglyot ejtettek.

Az oroszok ezt követően háromnapos szünetet tartottak, mert a jelentős előrehaladáshoz hozzá kellett igazítani a tűztámogatási- és logisztikai rendszert, a támadó erőket is le kellett váltani, illetve fel kellett tölteni. Mindez beleillik abba a mintázatba, hogy az oroszok 2-3 naponta képesek egy-egy nagyobb támadást indítani, ezt követően pedig a tüzérségi-, légi és logisztikai támogatás rendszerét a manőverhez igazítják.

Ebben a három napban az ukránok is megpróbálták rendezni a soraikat és lerövidíteni az arcvonalat, ez utóbbi főleg a támadás északi szárnyán, Horikhove falunál történt meg. Az oroszok a rövid szünet után – a szokásaikhoz híven – a támadásuk súlypontját is áthelyezték, hogy továbbra is „off-balance”, az egyensúlyából kizökkentve tartsák az ukrán védelmet. Június 5-én Komarnál értek el egy harcászati áttörést, míg 9-én a centrum északi szárnyán, Odradnye-től északra ékelődtek be az ukrán védelembe.

Az ukrán védelmet nem sikerült stabilizálni, ez abból látható, hogy az oroszok a Vovcsa folyó mentén fenn tudták tartani a támadás lendületét, és június 12-re elérték Zaporizzsiját (a falut, nem a várost). Ezzel az ukrán védelmet annak a centrumában hadműveleti szinten áttörték, a Vovcsa és Mokri Jali folyók között harcoló három ukrán dandárnak egyetlen feladata maradt: minél gyorsabban vonja ki magát a bekerítésből és érje el Jalta és Zirka falvak környékét.

Erre ennek a három ukrán dandárnak a halogató harc megvívása lett volna a legjobb eszköze, ehhez azonban ennek a három dandárnak (amelyből kettő az újonnan létrejött 20. hadtest része) össze kellett volna hangolnia a műveleteit. Június 17-ig az ukránok változatlanul nyitva tudták tartani a zsák száját, amit az oroszok csak 19-én tudtak keletről és északról összébb szűkíteni. Az összébb szűkített zsákot az ukrán 5. nehéz gépesített dandár ellenlökései segítségével (teljesen feleslegesen) sikerült nyitva tartani, és csak június 29-én vonták ki onnan az erőiket az ukránok.

Ugyanis az oroszok a hadműveleti áttörés után csak az elért áttörés terepszakaszának a megszilárdítására koncentráltak. Ez történt június 15-20. között, majd miután úgy tűnt, hogy sikerült elég erőt előrevonniuk, június 23-tól kezdve ismét kisebb rohamcsoportos támadásokkal helyeztek nyomást az ukrán védelem gyenge pontjaira. A nyomást az ukrán védelem öt napig bírta, hónap végén, június 29-én az oroszok két helyen is áttörtek. A Vovcsa és Mokri Jali folyó között váratlanul nem északnyugat, hanem nyugat felé fordultak a fő erőikkel, és a 36. gépesített lövészdandár erői Piddubne falunál átkeltek a Mokri Jali folyón. Ezzel összhangban Sevcsenkótól észak felé is áttört az 57. gépesített lövészdandár és elfoglalta Voszkreszenyka falucskát, így a Mokri Jali folyó már nem képez többé folyami akadályt előttük.

Július első napjaiban az ukrán 141. gépesített lövészdandár még tartja az állásait a folyó nyugati partján, de a visszavonása elkerülhetetlen, ha nem akarnak egy újabb dandárt feláldozni az elégtelen minőségű döntéshozatali rendszerük oltárán.

A fent bemutatott a hadműveletnek katonai szempontból számos érdekes tanulsága van: