Pirított királyrák, ginnel pácolt lazac - ilyen ételeket készítettek be a miniszterelnöki VIP-be a Harcosok Klubja nyitórendezvényén

8,7 millió forintba került a Harcosok Klubja nyitó rendezvényének cateringje - írta Tordai Bence országgyűlési képviselő a hozzá eljutott dokumentumok alapján. Eredetileg a meghívott harcosokat is meg akarták vendégelni, de arról végül lemondtak.
Tordai a 444-nek azt mondta, a cateringszolgáltatásra ugyanaz a Humán Telex Agency Kft. szerződött le, amely a BOK csarnokot is kibérelte - fél áron - a nyitórendezvényre. A Humán Telex Agencynek Orosz Pál, az FTC vezérigazgatója volt a résztulajdonosa, és rendezvényszervezésre a korábbi ciklusok adatai alapján szerződött a Fidesz-frakcióval. Gulyás Gergelynek egyébként fogalma sincs, ki szervezte a rendezvényt.
A cateringet Tiborcz üzlettársának cége, a RaMPart Gasztronómia Kft. intézte, de ott nem volt mozgástér, a Nemzeti Sportügynökség tulajdonában lévő BOK-csarnokban az a kizárólagos szolgáltató.
A Tordai által megszerzett dokumentumokból kiderült, a 8,7 milliós keretből több napig ellátták a stábot is, a Miniszterelnöki VIP Bekészítés 203 ezer forintot tett ki.
Az ételeket a TEK is ellenőrizhette. Ezt kérdőjelesen írták be 18-a egy órára, de a kérdőjel vonatkozhatott az időpontra is.
A Miniszterelnöki VIP-be 10+5 főre királyrákot, konfitált kacsát és ginnel pácolt lazacot is bekészítettek, de volt magyaros sonka és sajtválogatás is.
Az italkínálatnál csupa nagybetűvel és felkiáltójelekkel beírták, hogy nagyon fontos a gyömbértea is.
A rendezvényre egyébként nem 10, hanem 5-6 ezer fővel számoltak. A legtöbbe a popcorn került, arra csaknem 2,4 millió forintot költöttek.
Tordai Bencének minderről a söjtöri lakoma jutott eszébe: “emlékszem, a Fidesz mekkora balhét csapott, amikor 2003-ban, Deák Ferenc születésének 200. évfordulóján, a szülőfalujába, Söjtörre kihelyezett kormányülés 100 résztvevőjét 730 ezer forintból etették meg. Ez mai árakon: 1 971 ezer forint lenne. Akkor hetekig ettől volt hangos a magyar közbeszéd, a miniszterelnök (Medgyessy Péter) szégyellte magát, a kormánypárt elnöke (Kovács László) közölte, hogy neki jó lett volna virsli egy kis barna kenyérrel is.”
A végén Tordai feltette a kérdést, vajon ez már luxizásnak számít-e.