Nesze neked önálló arculat: A KDNP nem hagyja, hogy árulók gyengítsék a pártot

„Nem veszélyeztethetjük a kivívott kereszténydemokrata renoménkat azzal, hogy egyes tagok a KDNP békéjét, vagy belső összhangját súlyosan próbálják megzavarni” – áll abban a júniusi körlevélben, amelyet Vejkey Imre KDNP-s parlamenti képviselő írt egyes, még létező párttagoknak a Népszava szerint.
Ahhoz, hogy megértsük, mi provokálta ki ezeket a súlyos szavakat Vejkeyből, vissza kell emlékeznünk az Úr 2025-ik évének májusára, amikor is egy bizonyos Gaal Gergely nevű politikusnak köszönhetően rég nem tapasztalt figyelem irányult a KDNP nevű párt irányába.
Gaal Gergely ugyanis ekkor mondott le a KDNP Pest megyei elnökségi tagságáról, rövidesen már a Partizánban adott interjút, ahol Semjén Zsolt stílusát és a KDNP önálló arculatának hiányát problematizálta. Július második hetében pedig pártot alapított Merj Magyarország Párt néven.
Vejkey most arról írt, hogy Gaal ellen korábban kizárással járó fegyelmi eljárást kezdeményezett, és indítványozta a tagság felfüggesztését is. Elmondása szerint Gaal nem várta meg a döntést, mert Vejkey szerint „nem merte vállalni” a fegyelmi bizottsággal való szembenézést.
De vissza a kereszténydemokrata arculathoz: „Bizonyos vagyok abban, hogy pártunk, a Kereszténydemokrata Néppárt a Fidesszel bajtársi szövetségben, Orbán Viktor kormányában, sikerrel folytatja Szent István királyunk országépítő nagy művét, a keresztény Magyarországot.”
A KDNP pártügyészeként megszólaló képviselő szerint a párt alapszabályaiból egyértelműen kiolvasható, hogy létezik egy átléphetetlen vörös vonal: a tagok nem veszélyeztethetik az országot azzal, hogy „árulók” gyengítik a pártot, annak szövetségét. Azt a szövetséget, amely „nemzeti-keresztény kormányzást biztosít hazánknak”.
Vejkey azt ígéri, hogy ha a jövőben bárki szembehelyezkedik a KDNP, valamint a pártszövetség irányvonalával és nyilvánosan lép fel vele szemben, az azonnali eljárás alá esik.
Erkölcsi határvonalról beszélt egyébként a lemondott sümegi KDNP-s alpolgármester, Kalotay Kristóf is, de neki inkább a helyi Fidesz-KDNP működésével volt baja.