Nem indul rendőrségi eljárás a Pride résztvevőivel szemben

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nem indít eljárást a Pride résztvevőivel szemben, derül ki közleményükből.
Azt írják, hogy a fővárosi önkormányzat rendezvényét a rendőrség megtiltotta, a szervezők így tudtak arról, hogy a Pride megtartása jogellenes. A határozatot nem támadták meg, így az jogerőre emelkedett.
A szervezők a hatóságokkal nem egyeztettek, és a gyűlésre hívták őket, bár tudtak a tiltásról. „Az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és az önkormányzati szerepvállalás sokak számára bizonytalanságot okozhatott a jogi értelmezést illetően, feltételezhették, hogy a hatályos szabályok betartásával vesznek részt a rendezvényen” – írták.
A közlemény azzal zárul, hogy a fentikre tekintettel a résztvevőkkel szemben a rendőrség nem indít eljárást.
Arról nem írnak, hogy a szervezőkkel szemben indítanak-e eljárást.
A június végén megrendezett Pride előtt Tuzson Bence igazságügyi miniszter a szervezőket börtönnel fenyegette meg, a résztvevőket pedig azzal hogy szabálysértést követnek el. Ha a rendőrség nekikezdett volna a felvételek elemzésének, az jó sok ideig eltartott volna.
A Pride-ból végül egy történelmi rendszerellenes megmozdulás lett azok után, hogy Orbán Viktor az év eleji évértékelőn azt tanácsolta, hogy a Pride szervezői ne bajlódjanak az idei menet előkészítésével.