Juhász Imre volt alkotmánybírót jelölték az alapvető jogok biztosának

Juhász Imrét, az Alkotmánybíróság előző elnökét jelölte Sulyok Tamás hétfőn az alapvető jogok biztosának - írja a hvg. Most már csak a parlamentnek kell megszavaznia a köztársasági elnök jelöltjét.
Az ombudsmani poszton azért lett üresedés, mert az ezt a tisztséget 2019 ősze óta betöltő Kozma Ákost az Országgyűlés alkotmánybíróvá választotta. A parlament május 20-án választotta az AB tagjává Polt Péter legfőbb ügyészt és Hende Csaba fideszes képviselőt, az Országgyűlés alelnökét, volt honvédelmi minisztert. A 15 fős testületben ezek után egy hely maradt üresen, amire végül Kozmát jelölték.
Juhász 1990 után ügyvédként dolgozott, 2006-ben szerepet vállalt a rendőri jogsértéseket vizsgáló Civil Jogász Bizottságban. A jogsértések miatt hozták létre a rendőrség feletti civil kontrollként a Független Rendészeti Panasztestületet, aminek Juhász tagja, majd 2010-től elnöke lett. 2013-ban választották alkotmánybírónak, tavaly pedig – Sulyok államfővé választása után – átvette az elnöki posztot, idén áprilisig.
Elődje, Kozma Ákos hivatali ideje után pedig feltehetően rengeteg munka vár rá, tekintve, hogy a Magyar Helsinki Bizottság és a Háttér Társaság közös tanulmányban tárta fel, Kozma munkáját hivatalba lépése után, az erről szóló írásukban, a Látlelet az ombudsmanról: kevésből keveset és kelletlenül című cikkben pedig számos problémára hívják fel a figyelmet. Emellett pedig remélhetőleg az új ombudsman szívesebben válaszol majd a hozzá intézett kérdésekre és kérésekre, mint elődje, akinek külön honlapon lehet csekkolni, hogy hány éve nem válaszolt olyan kérdésekre, amiket olyan jogvédő és jogsegítő egyesületek intéztek hozzá, mint például a TASZ vagy az Amnesty International.