Az átvonuló vihar miatt a győri, a ceglédi és a balatoni vasútvonalakon is összeomlott a közlekedés

Az átvonuló vihar komoly fennakadásokat okozott az ország közlekedésében. A megrongálódott felsővezetékek miatt több vasútvonalon is pótlóbuszokat kellett forgalomba állítani.
A MÁVINFORM tájékoztatása alapján
- a Balaton déli partján Székesfehérvár és Lepsény,
- a Balaton északi partján Székesfehérvár és Balatonfüred,
- a győri fővonalon pedig Kelenföld és Szárliget között közlekednek a pótlóbuszok.
A fennakadások elhárításáig a Balaton körül közlekedő valamennyi vonat helyjegy nélkül vehető igénybe.
A ceglédi fővonalon több helyen is megrongálódott a felsővezetéki hálózat, így a Budapest-Debrecen és a Budapest-Szeged közötti járatoknál is hosszabb menetidőre és rövidebb útvonalon közlekedő elővárosi járatokra kell számítani.
A szekszárdi és a villányi vasútvonalon pedig fakidőlés miatt nem közlekedhetnek a vonatok. Előbbi esetében Rétszilas és Bátaszék, utóbbinál Villány és Magyarbóly között szünetel a forgalom.
Egyik olvasónk azt írta, hogy a pótlóbuszokról 50 perccel a MÁVINFORM Facebook-posztja után sem tájékoztatták a székesfehérvári vasútállomáson várakozó utasokat. A Balaton irányába közlekedő vonatokat úgy tüntették fel az utastájékoztató táblákon, mintha nem pótlóbuszok közlekednének helyettük. A pótlóbuszok pedig 14:40-kor még nem érkeztek meg az állomásra.
A vihar a légi közlekedésben is fennakadásokat okoz. A Budapest Airport közleménye szerint a zivatarlánc járatkéséseket és akár járattörléseket is okozhat hétfőn és kedden. A biztonságos légi közlekedés fenntartása érdekében átmeneti légtérkorlátozásokat vezethetnek be, ami növeli a késések esélyét, hiszen az érintett járatok csak kerülőutakon tudják elérni úti céljukat. Az intézkedések a Liszt Ferenc-repülőtér forgalmát és a magyar légtéren átrepülő forgalmat egyaránt befolyásolhatják.
A Katasztrófavédelem közleménye alapján hétfő kora délutánig több mint 500 helyre riasztották a tűzoltókat. A legtöbb alkalommal Veszprém, Fejér, Somogy, Komárom és Baranya megyében kellett beavatkozniuk, jellemzően kerítésekre, épületekre dőlt fákat távolítottak el. Az M7-es autópálya Fejér megyei szakaszán, Polgárdi közelében pedig lehasadt faágak akadályozzák a forgalmat.
Amennyiben az érintett vasútvonalakon közlekedik, és érdekes információja van, küldje el nekünk a szerk@444.hu címre.