Ha nem kezded el azonnal nézni a telefont, akkor egyszer csak megérkezik a külvilág

- Ébredéstől elalvásig képernyők és monitorok között vergődve telnek a napjaid?
- Vagy ha ennyire nem is durva a helyzet, de így is sokkal gyakrabban nézel rá a telefonodra, mint amit amúgy te magad is szerencsésnek gondolnál?
- És egyáltalán, észreveszed-e, hogy egy napodból mennyit visznek el a képernyők?
Ezekre a kérdésekre keresheti mindenki a válaszokat a Kék Pont Alapítvány által július 1. és 7. közé szervezett öngondoskodó programon, a Kikapcsolódáson, melynek célja, hogy a résztvevők fontolva haladva csökkentsék az időt, amit képernyők és telefonok előtt töltenek.
A Kék Pont a kétezres évek eleje óta szervez mértékletességet népszerűsítő programokat, ezek közül a legismertebb a Száraz November, amikor a résztvevők minden évben nekifutnak, hogy 30 napig ne igyanak alkoholt. 2016 óta megy a Tépőzár is, amely a marihuánafogyasztás 30 napos önkorlátozására hív fel. Ezek a programok, hasonlóan a Kikapcsolódáshoz, elsősorban azokhoz szólnak, akik viszonylag normálisan élik a hétköznapjaikat, ép személyiségek, és szívesen utánajárnának, hogy egy adott dolog fogyasztása (az alkohol, a fű vagy a digitális eszközök) okoz-e problémákat az életükben.
Erről Dávid Ferenc, a Kék Pont Innovációs Munkacsoport munkatársa beszélt nekünk, kiemelve, hogy bár a három program között vannak érdemi különbségek, az közös bennük, hogy mindegyikben a túlfogyasztás okozhatja a problémát. A monitorok-képernyők esetében is a túlfogyasztás a gond, és ma már elég jól látszik, hogy ez szép lassan mindenkit érint. Ráadásul az előrejelzések szerint a helyzet csak rosszabbodni fog: nagyon komoly gazdasági érdekek húzódnak mögötte, és sokan dolgoznak azon, hogy minél többen minél több időt töltsünk a telefonunk képernyőjét bámulva.
Ezzel szemben lehetséges védekezési vagy legalábbis tompítási eszköz lehet a Kék Pont ajánlása szerint az erősebb belső kontroll. Ennek kialakításához előbb meg kell ismernünk a saját fogyasztási szokásainkat, ehhez kínál lehetőséget a tervezett leállás és a reakcióink megfigyelése.
Mint Dávid fogalmazott, a Száraz November esetében is ha a tervezett 30 nap alkoholfogyasztás nélkül nem vagy csak nehezen jön össze, akkor az üzenet, hogy ezzel a dologgal foglalkozni kell. Ugyanígy ha ez a hétnapos kihívás szorongásokkal teli, alapvetően negatív élmény lesz, akkor az is üzenet, hogy a képernyőhasználattal is dolgunk van.
Lényeges különbség, hogy szemben az alkohollal a Kikapcsolódás esetében nem teljes absztinenciát kell vállalni, senkivel szemben sem elvárás, hogy egy héten át semmiféle digitális eszközt ne használjon. A program honlapja részletesen felsorolja, mit lehet és mit nem kellene használni, a lényeg röviden az, hogy a munkához és az életben maradáshoz (iskolai oldalak, banki alkalmazások stb.) szükséges felületek ugyanúgy használhatóak, viszont kerülendő minden (munkán kívüli) chatelés, telefonos fényképezés, böngészés és hírolvasás, sőt a tévé és a projektorozás is. Moziba azért szabad menni.
A szervezők szándéka szerint az egyik cél, hogy a résztvevők kettéválasszák, digitáliseszköz-használatukon belül mi az, ami segíti az életüket, és mi nem. A program kereteinek kitalálása közben több tesztverziót csináltak, Dávid elmondása szerint például az elsőben még nem fért bele a telefonos navigáció használata sem, de miután egyszer hiába vitt magával papír alapú térképet, az nem mutatta a helyet, ahova menni akart, így a GPS-t inkább visszarakták a használható eszközök közé.
Persze az is világos volt számukra, hogy nem a GPS az a front, ahol ezt a meccset a túlzott képernyőhasználattal szemben le kell játszani. Ennél jóval kiélezettebbek például az üzenetküldő alkalmazások, melyeket sokan egyszerre használnak munkára és a baráti-ismerősi csetelésekre, azaz itt eléggé összemosódik a munka és a privát szféra, és ez a kontroll nélküli használat felé vezethet.
Ezért a Kikapcsolódás egyik vállalt célkitűzése, hogy a munkánkkal kapcsolatos kommunikációt különválasszuk, és amennyire csak lehet, tereljük át például SMS-ekre és telefonhívásokra, és szorítsuk ki mondjuk a Messengerből. Ezek nem mindenki számára ugyanolyan könnyen kivitelezhető feladatok, de mint Dávid fogalmazott, minden mértékletesség a törekvésről szól, a cél az, hogy elinduljunk egy irányba, és ha felfedezünk valamilyen rést, akkor jegyezzük meg, hogy na, nekünk itt lesz még ezzel dolgunk.
A júliusi éles rajt előtt tesztelték a programot, és Dávid, aki magát amolyan „pad alatt vintidező” típusként írta le, sejtette, hogy neki is akad bőven dolga ezzel, de így is érték meglepetések. Például az, hogy eddig a saját apaképe az volt, hogy nagyon sokat foglalkozik a gyerekével, és társaságában a saját eszközhasználatát kontroll alatt tartja. Ehhez képest amikor elmondta a hatéves lányának, hogy egy hétig nem fog okostelefont használni, a gyerek ujjongani kezdett.
„Miután elkezdtem, nagyjából a második reggel, amikor felébredtem, és nem kezdtem el rögtön a telefont masszírozni, hanem csak ültem az ágy mellett, akkor egyszer csak találkoztam a 16 éves énemmel. Akit tök rég nem láttam, és aki csak néz szét a világban, hogy mi történik körülötte. Érdekes volt, hogy ha nem kezdem el azonnal nézni a telefont és információkat gyűjteni, akkor megérkezik a külvilág” – mesélte az első tapasztalatokról. Korai tapasztalat volt még, hogy hamar észrevette, mennyi szabadidő szakadt rá hirtelen, és szintén pozitív változás volt, hogy elkezdett újra végigolvasni könyveket, amire évek óta csak elvétve volt képes.
Nem volt persze minden zökkenőmentes, esténként például fotóalbumokat nézegetett az elalváshoz. „Ahogy jövünk lefelé, érzékeljük, hogy hiányzik az a fajta jutalmazástenger, amit a telefonunktól kapunk” – meséli. Mint hozzátette, régebben, amikor még a tévén keresztül jutottunk hozzá a jutalmazó képekhez, mindig meg kellett várni, amíg este jött a műsorunk. De még az internet korai időszakában is sokat kellett kattintgatni, hogy elénk kerüljön valami olyan tartalom, amit szívesen nézünk. Ehhez képest az okostelefon azonnal és nagyon pontosan elénk rakja, amit látni szeretünk, és ez endorfint termel.
„Az okostelefont görgetni céltalanul ugyanolyan cuccozás, mint bármelyik másik, és ugyanúgy kivált belőlünk egy jutalmazási élményt”
– mondja erről Dávid, aki beszélt arról is, hogy miközben a felnőttek sem voltak képesek érdemben kezelni ezt a helyzetet, szemrebbenés nélkül engedték a telefonokat a gyerekek közelébe.
Azt már lehet tudni, hogy a nagyon fiatal, 3 éves kor alatti gyerekeknél a túlzott, intenzív telefonozás nagyon súlyos problémákat tud okozni a személyiségfejlődésben, de hogy a nagyobbaknál mit tesz, azt egyelőre nem is látjuk még pontosan. Az okostelefonok iskolai betiltásáról elmondta, szerinte az utóbbi időszakok legjobb ötlete volt, amit sokkal hamarabb kellett volna meglépni. A barátnője tanár, és azt mesélte erről, hogy ha vannak is diákok, akik próbálják kijátszani a tiltást, nem lehet összehasonlítani a különbséget a tiltás előtti időszakkal, és most újra lehet tanítani. Miközben azt is látni, hogy egy idő után nem is hiányzik a gyerekeknek a telefon.
Dávid Ferenc szerint ez olyan felismerés, ami előjöhet a Kikapcsolódás során is: hogy minden túlfogyasztás elveszi az örömeinket.
Ezzel együtt hangsúlyozta, a felnőtt használat esetében nem szabad a képernyőket démonizálni, és az is világos, hogy nem lesz többé visszaút a valóság 1.0-ába, azaz a korábbi, képernyőmentes időszakba. Ugyanakkor arra szükség lenne, hogy legyen társadalmi párbeszéd minderről, hogy mit is akarunk kezdeni a telefonokkal és a képernyőkkel. Ennyiben szerinte a Kikapcsolódás egy társadalmi tömegmozgalom alapja is lehetne, mivel olyan jelenségről van szó, ami mindenkit érint.
Kitért arra is, hogy nem érdemes gyors csodát várni a Kikapcsolódástól: az öngondozás mindig lassú meló, és ha valaki becsülettel végigcsinálja az egy hetet, utána esélyesen vissza fog rendeződni a telefonozása a korábbi szintre. De Dávid Ferenc szerint ez normális, és ha majd megcsinálja mondjuk ötödször vagy hatodszor, akkor már látni fogja az eredményeket. „Saját erőforrásból megyünk ebben a munkában. Ezért lassú, de mélyre megy” – mondta erről.