Volt légierő-parancsnok: „Ne várják el, hogy ha valaki nem járja végig a lépcsőfokokat, akkor egyik pillanatról a másikra baromi jó vezető lesz három szinttel feljebb”

• Kilián Nándor vezérőrnagy, volt vadászpilóta, a MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis (kecskeméti katonai repülőtér, jelenleg MH Vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár) volt parancsnoka, egykori légierő haderőnemi szemlélő (vezető). Honvédségi pályája a 2023. januári fiatalítás következtében ért véget.
• Hosszú folyamat eredményeként sikerült az orosz haditechnika dominanciáját visszaszorítani a Magyar Honvédségben, és nyugati irányba fordulni.
• Ha arról beszélünk, hogy „majd a NATO megvéd minket”, nem szabad elfelejteni, hogy a NATO mi magunk vagyunk. Az elmúlt évek fejlesztései és beszerzései a NATO-hoz való kötelező hozzájárulásunkat is jelentik.
• A stabilitás és a kiszámíthatóság hiánya nemcsak az egyre értékesebb emberi erőforrásokat rombolja, számszerűsíthető anyagi károkat is okoz.

Eltelt egy kis idő, mióta nem hivatásos, talán valamennyire tudja már kívülről értékelni a helyzetet. Milyen állapotban van ma a magyar légierő?

A mai állapotokra egy hosszabb folyamat eredményeként érdemes tekinteni, így talán kézzelfoghatóbb, hogy honnan hova jutottunk el. A kilencvenes években a Gerecse nevű programmal egy tollvonással, egyik pillanatról a másikra megszüntettek az akkori három vadászrepülő ezrednél egy-egy századot, ez nagyon sok mindenre rányomta a bélyegét. Én akkor Taszáron repültem, nálunk az emberhiány miatt ez nem okozott súlyos érvágást, de Kecskeméten és Pápán egyik napról a másikra a pilóták egy része kikerült a rendszerből. Ez hosszú időre elképesztően mély bizalmatlanságot okozott, és nem csak azok körében, akiket ez személy szerint érintett. Elég sötét időszak volt.

A kilencvenes évek közepén volt egy fellángolás, hogy le kellene cserélni az oroszoktól kapott MiG-29-eseket, és elfordulni kicsit nyugati irányba, végül ez a 2000-es évek közepéig húzódott, amikor a kormány aláírta a Gripen-szerződést. Ez az előzménye annak, ahol most vagyunk, 14 Gripennel, illetve várhatóan a jövő év közepén érkezik még négy, így lesz 18 darab.

Ez elég?

Az mindenképp fontos kérdés, hogy a darabszámok mit jelentenek, hiszen már a kilencvenes években is készült több tanulmány, ami arra jutott, hogy ha valaki szövetségben gondolkodik, azaz kell eszköz a szövetségen belüli együttműködésre, a gyakorlatokra, a hazai légvédelem ellátására, esetleg besegítésre valamelyik szomszédos ország légvédelmében, a pilótáknak szükséges repülési óraszámok fenntartására, akkor a 14 darab harcászati repülőgép nem elég.

Ezekben a tanulmányokban kijöttek 2x24 gépes repülőszázadokból álló számok. Ennek az értelmezésénél szem előtt kell tartani, hogy mindig az összes gép körülbelül 70 százalékával lehet számolni, mert egy részük a hosszabb-rövidebb kötelező ellenőrzések miatt a hangárban van. Ezek az ellenőrzések nem olyanok, mint egy kamionnál, hogy kicsit ki lehet csúsztatni az olajcserét, mert akkor is tovább fog gurulni, ha később visszük szervizbe. A repülőnél ilyen nincs, ha valami elromlik, a gép nem fog fent maradni a levegőben, a gravitáció az gravitáció, nincs mese. Se háborúban, se békében nem lehet szórakozni vele. Ha ezt figyelembe vesszük, nem véletlenül jött ki a 48 gép. Aztán ebből lett különböző okok miatt először a 28 darabos cél, majd a mostani 14.

És a légierő többi részén?

A 90-es évek közepétől a légierőhöz tartozik a helikopterflotta is. Itt is a régi orosz helikopterek domináltak, de a csökkenő alkatrészellátás miatt elég sok kérdőjel volt, meddig maradhat ez így. Mindenképp fontos, hogy néhány éve megszületett a döntés az új eszközök beszerzéséről, beérkezett már 20 darab kisebb Airbus H-145M és 16 darab nagyobb, H-225M szállítóhelikopter is.

Ugyanígy orosz háttér volt a légvédelmi rakéták terén, de itt már a kilencvenes évek elején fontos előrelépés volt, hogy francia Mistralokat rendszeresítettek, ami, azt hiszem, az egész honvédségen belül az első nyugati fegyverrendszer volt. Azóta lett új légvédelmi rakétarendszer, amihez szerintem a világ egyik legkorszerűbb közepes hatótávolságú rakétáit vettük meg.

A Gripenek kapcsán nagyon fontos megemlíteni a folyamatos szoftveres frissítéseket, az új fegyverrendszereket. Ezek több szempontból is nagyban javították és javítani fogják a gépek technikai és harcászati jellemzőit. Ugyancsak nagy előrelépést jelentett a régi orosz szállító-repülőgépek cseréje korszerű nyugati gépekre való, ami jelenleg is folyik. A légierőben a NATO integrált légvédelmi rendszer részeként 1999-től, a tagság első napjától kötelező volt a magas szintű angoltudás, a kompatibilis korszerű irányítási rendszerek és elvek használata. Összességében a légierő mindenképp jó irányba mozdult el.

Hogyan hat minderre, hogy több mint három éve háború van a szomszédban?

A fő ernyő fölöttünk a NATO-tagság, ez nem kérdés. Persze, sokan úgy gondolták a múltban is, hogy majd a NATO megvéd bennünket, csak egyet felejtenek el, hogy a NATO mi vagyunk. Tehát amikor NATO-ról beszélünk, akkor magunkról is kell beszélni. Az előbb említett fejlesztések a légierő terén, vagy a szárazföldi haderőnemben akár a harckocsik, akár a páncélozott szállítóeszközök, akár a tüzérség terén, azok egyszersmind a szövetséghez való kötelező hozzájárulásaink is. Tegyük hozzá, majdnem negyven év késéssel. Most próbáljuk behozni azokat az elvesztegetett évtizedeket, amikor mindenki csak beszélt a fejlesztésekről, de valójában nem történt semmi.

Ha a szövetség tagjai vagyunk, akkor így is kell gondolkodni. Persze nyilván vannak nemzeti követelmények is, hány napi, heti, havi muníciónak kell rendelkezésre állni, de ezek mindig összesimulnak a NATO-követelményekkel. És a maga módján ez fordítva is igaz: a NATO nem fog tőlünk irreális dolgokat kérni, hogy legyen 200 repülőnk vagy 400 tankunk, egy ekkora gazdaság, mint a magyar, nem bírná el, ezt mindenki tudja. Amit Trump most határozottan állít, hogy elege van abból, hogy ő védi meg Európát, egyáltalán nem új. Ez régi recept, amit eddig nem váltottak ki.

A legtöbbet itthon és az európai védelem megerősítése kapcsán is a fegyverbeszerzésről beszélünk, de a megfelelő személyi állomány kiképzése és a kiképzettek megtartása ugyanilyen fontos. Meg kell találni azt a módot, hogy a tíz- meg százmilliókért kiképzett embereket bent tartsuk a rendszerben. Csak megemlítem, hogy az amerikai légierő is több ezer fős pilótahiánytól szenved.

Mennyibe kerül ma egy vadászpilóta kiképzése?

Csak arra tudok visszautalni, hogy amikor még a honvédségnél szolgáltam, akkor egy pilóta kiképzése körülbelül 800 millió forint volt. Az NFTC (NATO Flying Training in Canada) programban huszonegynéhány éven keresztül vettünk részt, itt iszonyú magas szintű képzést kaptak a magyar pilóták. Két évig Kanadában repültek a fiúk, ennek a személyi költségei az egyebekhez képest elenyészőek voltak. Viszont aki ezt elvégezte, hazajött, és rögtön kezdhette a Gripen-képzését. Aki – például más országok pilótái – nem volt ezen a képzésen, annak még több száz órát kellett repülnie más típusú gépeken, mire a svédek megengedték, hogy nekikezdjen a Gripen-tanfolyamnak.

Ez a program húsz évig ment, ennyiről szólt a nemzetközi megállapodás, még pár évet rá is húztunk, de mára kifutott. Ha jól emlékszem, az utolsó tanonc tavaly jött haza Kanadából.

Lesz helyette másik?