Vasárnap temetik dr. Harnos Imrét, minden idők egyik legnagyobb magyar harcművészét

Vasárnap délelőtt 11 órakor, a dunaharaszti Sportszigeten különleges szertartással helyezik örök nyugalomra minden idők egyik legnagyobb magyar harcművészét, dr. Harnos Imrét, a Zen Bu Kan Kempo stílus alapítóját. Harnos Ausztráliában élt, tavasszal hunyt el, hamvait végakaratának megfelelően Magyarországra hozták.
Harnos Imre 1938-ban született, és már nagyon fiatalon elkezdett
küzdősportokkal foglalkozni: birkózott és cselgáncsozott, utóbbi sportágban már tizenhat évesen feket övet szerzett. Részt vett az 1956-os forradalomban, emiatt el kellett menekülnie az országból, előbb Franciaországba ment, végül Ausztráliában telepedett le. Közben több harcművészeti stílussal is megismerkedett, összesen hét stílusban szerzett fekete övet. Azt vallotta, nyitottnak kell lenni a különböző mozgásformák és megközelítések felé. Fontosnak tartotta, hogy tudását éles küzdelemben is kipróbálja, csiszolja, ezért több, a mai MMA-hoz hasonló, kevert stílusú shootfighting meccset vívott: 72 győzelme mellett csak kétszer szenvedett vereséget.
Számos nemzetközi szervezet ismerte el munkásságát. Gyermekpszichológusként évtizedeken keresztül foglalkozott testi és értelmi fogyatékossággal élő gyerekekkel, és harcművészet segítségével el tudta érni, hogy az elvárhatónál jóval nagyobb önállóságra legyenek képesek.
Zen Bu Kan Kempo néven alapított saját, az állóharcot, dobásokat, földharcot és önvédelmet is magában foglaló „kevert” harcművészeti irányzatot. Magyarországon titokban kezdte oktatni a kempót, 1966-ban, a hatóságok megfigyelték, államellenes tevékenység miatt kiutasították az országból. Később néhány évente látogatott vissza tanítani, titkos edzéseket tartani. Munkája Magyarországon a 90-es évek közepére ért el látható sikereket, a kempo sokáig az egyetlen kevert harcművészet volt itthon, az első magyar MMA-bajnokok is mind ebből a stílusból érkeztek.
Dr. Harnos Imre elkötelezettsége és szenvedélye révén maradandó örökséget hagyott a harcművészetek világában. Munkássága generációk számára vált iránymutatóvá. A magyarországi kempo közössége, valamint a magyar harcművészeti- és küzdősporttársadalom mély tisztelettel és hálával őrzi emlékét.