Szijjártó Péter: Ha Oroszországnak hazai pályára van szüksége, készen állunk

Szijjártó Péter külügyminiszter elismerte, hogy a CSZKA Moszkva és az FK Rosztov orosz focicsapatok EU-s szankcionálását Magyarország vétózta meg – írja Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró a közösségi oldalán, az orosz Szportexpressz című lap nyomán. A vétóról Szijjártó csütörtökön, a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon beszélt, ahol elmondta, hogy szerinte
„a futballcsapatok nem felelősek semmilyen politikai helyzetért. Azt mondtuk, ha a klubok felkerülnek a szankciós listára, vétót fogunk emelni. Végül nem kerültek fel a szankciós listára.”
„Remélem, hogy a sport összeköt. Hiszek abban is, hogy minden sportágban a sportolók az eredményeik és a teljesítményük alapján vehetnek részt a versenyeken, nem pedig geopolitikai szempontok alapján” – mondta Szijjártó, aki nagy előrelépésként könyvelte el, hogy az orosz úszók részt vettek a 2024-es világbajnokságon.
Szijjártó elmondta, bízik benne, hogy a fociban is eljön ez a fordulat, és az orosz válogatott is visszatérhet a nemzetközi porondra – ha pedig ez megtörténik, Magyarország készen áll arra, hogy otthont adjon hazai mérkőzéseinek.
„Erre mindig nyitottak vagyunk, ha valamelyik válogatott nem tud otthon játszani, mint most Fehéroroszország vagy Izrael. Ha Oroszországnak hazai pályára van szüksége, készen állunk”
– mondta a külügyminiszter.
Panyi a posztjában arról is ír, hogy „nem ez volt az első eset, hogy a magyar diplomácia megpróbálta megakasztani a balti országok szankciós kezdeményezéseit – a CSZKA-t és a Rosztovot ugyanis eredetileg Észtország próbálta az uniós listára felrakni. Tavaly decemberben szintén Magyarország fúrta meg Lettország próbálkozását, amely orosz hadiipari kapcsolatokkal rendelkező, szervezett bűnözéshez köthető oligarchák szankcionálását próbálta elérni.”