Putyin tehetetlenül figyeli, ahogy egy újabb fontos szövetségese bukik el a Közel-Keleten

„Stratégiai partnerségi megállapodásunkban nincsenek olyan passzusok, amelyek a kölcsönös védelmi segítségnyújtásról szólnának” – mondta szerdán Vlagyimir Putyin, amikor külföldi újságírókkal találkozott a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon. Az elnök hozzátette, iráni barátaik nem is kértek tőlük katonai segítséget. Annyit azért jelzett: beszélni sem hajlandó az eshetőségről, hogy mi lenne, ha az Egyesült Államok parancsot adna Ali Hamenei, Irán politikai-vallási vezetője likvidálására.
Utóbbi téma annak okán került elő, hogy Donald Trump még kedden arról – is – posztolt saját közösségi oldalán, hogy pontosan tudják, hol tartózkodik Hamenei, de nem készülnek őt kiiktatni, „legalábbis egyelőre”. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök aznap nem volt hajlandó kizárni, hogy levadásszák az iráni vezetőt, mondván, ez nem eszkalálná, hanem lezárná a konfliktust. Erre válaszul Hamenei is közzétett néhány harcias bejegyzést, de egyebekben nem változott a helyzet.
A múlt héten indult izraeli légicsapások folytatódnak az iráni nukleáris létesítmények és a kritikus infrastruktúra ellen, cserébe a megtámadott iszlám köztársaság kevésbé hatékony válaszcsapásokkal próbálkozik. Irán összeomlása mindazonáltal még odébb van, Izrael nem érte el a célokat, amelyeket kitűzött maga elé, és úgy tűnik, hogy egyedül nem is képes erre. Az utóbbi napok kiemelt témája, hogy a legfontosabb célpontot, a mélyen a föld alatt működő Fordo urándúsítót Izrael nem érheti el hagyományos fegyvereivel, ehhez csak az Egyesült Államoknak vannak eszközei. Csütörtöki értesülések szerint az amerikai elnök elfogadta a tervet, melynek révén megsemmisíthetnék Fordót, de arra nem adott parancsot, hogy a műveletet indítsák is el.
Az oroszok eközben csendben figyelnek és várnak, hiszen esélyük sincs, hogy érdemben befolyásolják a fejleményeket.