Jane Birkin még összematricázta, Rogán Barbara már gyémántokkal kirakva viseli

Birkin. Különböző kultúrákban különböző dolgokra asszociálhatnak a név hallatán. Vannak, akik Jane Birkin brit/francia színésznőre, vannak akik a Hermès milliókba kerülő táskájára, és vannak, akik mindkettőre. Azt nem merném biztosan állítani, hogy utóbbi csoportba tartozik Rogán Barbara vagy Matolcsy Ádám felesége is, pedig ha valakinek, nekik, mint Birkin-tulajoknak tisztában kéne lenniük a többmilliós, sőt, akár több mint százmillió forintos táskáik eredettörténetével.
Az alábbiakkal most nekik is segítünk, és végre kiderül, hogy mi a jóisten kerül ennyibe egy táskában, aminek az eredetijét pont úgy használták, ahogy egy rendes és átlagos női táskát kell: telepakolták hasznos szeméttel és néha ledobták a földre.
A magyar nagyközönség nem is biztos, hogy az elmúlt években a független médiában bemutatott, NER-asszonyokról készített fotókon látott először Birkint. A többmilliós táska létezésének ténye már a 2000-es évek elején eljuthatott azokhoz a halandókhoz, akik nézték a Szex és New Yorkot: a sorozat egyik részében az egyik szereplő az általa menedzselt Lucy Liu színésznő hírnevét kihasználva oldotta meg, hogy hozzájusson egy ilyen darabhoz. A sorozatban akkor négyezer dollárt (ez mai árfolyamon cirka 1,3 millió forint) kértek egy vadonatúj, piros Hermès Birkinért, de még ebben az esetben is csak egy várólistára került fel a vásárló, hogy aztán több évvel később végre megkapja az áhított táskáját. A sorozatban el is hangzik akkor, hogy „ez nem egy táska, ez egy Birkin!”
A várólista mára megszűnt, de ez továbbra sem jelenti azt, hogy elég csak besétálni a Hermès egy üzletébe, ahol miután kifizettük a leendő lakásunk kezdőrészletére szánt pénzt, már a miénk is lehet egy Birkin. Mert mielőtt megvennéd életed első Birkinjét, meg kell mutatnod, mennyire hűséges Hermès-vásárló vagy. A Vogue vonatkozó cikkében ezt finoman úgy fogalmazták meg, hogy „a vadonatúj táskát kereső vásárlóknak az üzletben kell érdeklődniük, és a Hermès értékesítési szakértőitől kell tanácsot kérniük”. A valóságban ez körülbelül azt jelenti, hogy bár várólista már nincs, „wishlist” még van, ami szinte ugyanaz, mint a korábbi várólista: a boltban jelzed, hogy szeretnél egy Birkint, így felkerül a neved egy listára, és addig is, amíg nem kapod meg a táskát, vásárolhatsz pár papucsot meg minden mást, szintén iszonytató pénzekért. Aztán pár hónappal később kapsz egy táskát. Talán olyan színűt, amilyet pont szerettél volna.
Persze lehet ennél kevésbé rogánnésan is vásárolni: Rachel Koffsky, a Christie's aukciósház táskákért és kiegészítőkért felelős nemzetközi osztályvezetője a Vogue-nak például azt mondta, érdemes „jó hírű forrásból származó” vintage darabot beszerezni. Akár befektetésként is. Ez persze nem a Vinted-szint, itt nyilván valami neves aukciósházra gondolt, nem pedig valami kétes hátterű, online second-hand shopra.
Ezen a nyáron például le lehet csapni a hírességek státusszimbólumának eredetijére, Az Eredeti Hermès Birkinre, vagyis Jane Birkin fekete táskájára. A negyvenéves táska július 10-én kerül kalapács alá a Sotheby's aukcióján Párizsban. A kikiáltási árról egyelőre nincsenek hírek, de azt tudni lehet, hogy a 2023-ban elhunyt Jane Birkin öt Birkinje közül – Matolcsy Ádám felesége hamarosan utoléri, hisz neki az eddig nyilvánosságra került fotók alapján már négy van – egyet egy 2021-es aukción 160 ezer dollárért, vagyis több mint 550 millió forintért adtak el.
Ezzel a szép lendülettel pedig el is érkeztünk a Hermès Birkinjének eredetéhez. A nem is annyira hihetetlen legenda szerint 1981-ben Jane Birkin és Jean-Louis Dumas, a Hermès akkori művészeti igazgatója ugyanazon a repülőgépen utaztak, Birkin pedig, akinél egy fonott, kosárszerű táska volt, arról panaszkodott Dumas-nak, hogy nem talál nagy és praktikus kézitáskát, főleg olyat, amit kisgyerekes anyaként is használhatna. Dumas ennek köszönhetően még ott, a repülőn felskiccelte egy hányószacskóra a nagy, de elegáns táska tervét, a Hermès pedig 1985-ben be is mutatta a színésznőnek a prototípust, egyben engedélyt kértek tőle, hogy róla nevezzék el.