Már a bécsi Pride-ról posztolt Szentkirályi, nem tetszett neki

Miután megkötözte és a csomagtartóba tette munkatársát, Dr. Szabó Botond Zsoltot, Szentkirályi Alexandra nem pihent meg. Bécsbe utazott, hogy megtekintse az ottani Pride-ot. Erről saját Facebook-oldalán írt, ahol azt is közölte, hogy amit ott látott az „annyira brutális volt”, hogy csak a budapesti Fidesz Facebook-oldalán meri megmutatni „ahol csak 18 éven felüliek láthatják” (ez amúgy nem igaz, az ő saját és a Fidesz Budapest Facebook-oldala ugyanolyan, bárki láthatja mindkét oldalon).
Ott a mindössze hét képből álló galériában egy képen egy félmeztelen, egy másikon egy meztelen férfi, a harmadikon pedig egy olyan férfi látható, aki egy zoknit húzott a péniszére. Van egy olyan fotó is, amin egy ketrecben van egy ember, a többi képen a tömeg, köztük gyerekek láthatók.
Ehhez hozzá tartozik, hogy tavaly 340 ezer ember vonult fel a bécsi Pride-on az LMBTQ jogegyenlőségért, és az idei felvonulásra is legalább 300 ezer embert vártak. Ez az, aminek Budapesten nincs helye a budapesti Fidesz elnöke szerint. Arról nincs hír, hogy a megkötözött Dr. Szabót kivette-e a csomagtartóból Szentkirályi, mielőtt elindult volna Bécsbe.
Érdemes megemlíteni, hogy a Pride-dal egy időben zajlott Bécsben a 15. Gulyás Fesztivál, de az eddigi hírek szerint Szentkirályi nem oda ment, pedig ott is fergeteges volt a hangulat: