Irán vagy feltett kézzel nézi, ahogy Izrael megsemmisíti az elrettentő erejét, vagy utolsó lendülettel visszacsap még egy nagyot, további eszkalációt kockáztatva

• Egy sor külső ok oda vezetett, hogy Izrael számára sok érv szólt a támadás mellett, és kevés ellene: az iráni atomprogram problémássá vált a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint is, az amerikaiak döcögősen tárgyaltak az irániakról a nukleáris programról (izraeli rémálom), az iráni proxyhálózat pedig a kitartó izraeli támadások következtében meggyengült.
• Az izraeli célkitűzések a tavaly őszi, Hezbollah ellen indított támadáshoz hasonlítottak. Látványosan le akarták fejezni az iráni katonai vezetést, illetve szétverni az iráni légvédelmet és az iráni atomprogram ékkövét, a natanzi nukleáris létesítményt.
• Iránnak minden kompromisszum fájt volna az atomprogrammal kapcsolatban. A mérsékelt és a radikális konzervatívok közt sem volt egyetértés, mi az, ami még elfogadható.
• Trumpék megpróbálják úgy kommunikálni, mintha a megállapodások mestere ismét brillírozott volna.
• Elképzelhető, hogy egy elszabadult iráni proxy berántja a konfliktusba az Egyesült Államokat.
• Valójában Iránnak most nincs jó lépése, míg Izrael sokféleképpen tudja eszkalálni a helyzetet, Iránnak egy kártyája van: a tömeges ellencsapás, ez viszont szinte biztos eszkalációhoz vezetne.

Izrael péntekre virradóra nagy léptékű támadást indított Irán ellen. A támadás öt hullámában Izrael elsősorban a nukleáris és ballisztikus rakétákat előállító iráni létesítményeket vette célba, de támadások értek teheráni lakóövezetet is. A célzott támadásokban megölték az Iszlám Forradalmi Gárda parancsnokát, Hoszein Szalami tábornokot, valamint a hadsereg vezérkari főnökét és legalább hat iráni atomtudóst is. Iráni források szerint további civil áldozatok is vannak. Izraeli katonai források szerint az iráni natanzi atomlétesítmény is jelentős károkat szenvedett a légicsapásokban, amelyek a következő napokban is folytatódni fognak. Legalább egy-két hétig tartó támadásokra készülnek, Netanjáhu azt mondta, ezek mindaddig tartanak, amíg csak szükségesek.

Brutál erős izraeli támadás

Az Irán elleni izraeli támadás elemzői várakozásoknál jóval keményebb és átfogóbb. A nyílt forrásokon elérhető információk alapján Izrael nem csak éjszakai hullámokban támad, hanem napközben is, folyamatosan. Úgy tűnik, hogy az izraeliek több napon át tartó hadjáratra rendezkednek be, amelynek keretében átveszik a légi fölényt az iráni légtér felett, ahova így szabad bejárásuk lesz, és mintegy 200 vadászgéppel gyakorlatilag szabadon hajtják végre a csapásokat a katonai infrastruktúra (repterek, ballisztikus rakétaindító állomások, légvédelmi rendszerek stb.) ellen. A cél: kiiktatni mindent, amivel Izraelt tudnák támadni, és amivel védekezni tudnának az izraeli támadások ellen. Ha ezeket végrehajtották, valószínűleg folytatják az iráni nukleáris létesítmények szisztematikus elpusztítását.

Csepregi Zsolt Izrael-szakértő a 444 megkeresésére azt mondta, úgy látja, hogy abból a szempontból az izraeli célkitűzések a tavaly őszi, Hezbollah ellen indított támadáshoz hasonlítottak, hogy látványosan le akarták fejezni az iráni katonai vezetést, illetve szétverni az iráni légvédelmet és az iráni atomprogram ékkövét, a natanzi nukleáris létesítményt.

Bár Netanjahu az iráni nép zsarnokság alóli közelgő felszabadításáról is beszélt, az izraeliek célja valószínűsíthetően nem a rezsim közvetlen megdöntése, erre utal az is, hogy az izraeli biztonsági apparátus kizárólag az iráni nukleáris program jelentette veszély elhárítását említi. Netanjahu utalt Irán ballisztikusrakéta-programjának drámai bővülésére is, amelynek keretében az elkövetkező években több tízezer rakéta gyártását tervezik. A biztonsági szervek értékelése szerint ezek a rakéták – a nukleáris fenyegetéstől függetlenül is – egzisztenciális veszélyt jelentenének, mivel képesek lennének túlterhelni Izrael katonai védelmi rendszerét.

Lesz-e iráni ellencsapás?

Az a száz drón, amit Irán (első körben) ellencsapásként indított, édeskevés volt, ezeket már az izraeli légtéren kívül megsemmisítették. A fő kérdés inkább az, hogy indít-e Irán olyan, több száz ballisztikus és/vagy cirkáló rakétából álló támadást, amilyet tavaly ősszel. Akkor a támadás nagy részét az izraeli légvédelem elhárította, azóta viszont Irán tovább növelte a ballisztikus rakéták gyártási ütemét. Kérdés, hogy ebben hol tartanak jelenleg, de ahogy az izraeli támadás is jóval komolyabb a tavalyinál, nem lenne meglepő, ha az iráni is az lenne. Ez logikus lenne, de nem biztos, hogy megvalósítható, ugyanis a szükséges indítóállomások már nem feltétlenül állnak az iráni rezsim rendelkezésére, hiszen az izraeli légierő kis túlzással azt csinál az iráni légtérben, amit akar.

Egyelőre nem tudni, lesz-e iráni válaszcsapás, ha igen, mikor, és milyen erős. Egyes elemzők úgy vélik, ha képes is lenne az iráni rezsim azonnali, nagyarányú ellentámadást indítani, azért nem tette meg eddig, mert meg akar őrizni valamit az elrettentőképességéből a következő napokra is. Az mindenesetre joggal feltételezhető, hogy Irán a következő éjszakákon fog valamilyen támadást indítani Izrael ellen, azokkal a fegyverekkel, amik még a rendelkezésre állnak, de óráról-órára kevesebb az esélye annak, hogy elsöprő ellencsapást tud végrehajtani Izrael ellen.

Leegyszerűsítve az iráni rezsim dilemmáját, vagy tétlenül nézik, ahogy gyakorlatilag a teljes katonai támadó potenciáljukat, elrettentő erejüket, és nukleáris programjukat Izrael a következő napokban szétbombázza, vagy egy utolsó lendülettel támadnak egy nagyobbat, amivel még jelentős izraeli áldozatot tudnak okozni, de még súlyosabb izraeli támadást vonhat maga után.

Mindeddig Izrael elsősorban katonai célpontokat támad (civil veszteségek így is vannak), kritikus infrastruktúrát nem. Ha viszont Irán indít egy tömeges válaszcsapást, Izrael is a következő szintre léphet, és elkezdheti az iráni olajinfrastruktúrát is támadni. Ebben az esetben pedig Irán teljesen tönkremegy, mint állam. E logika Irán kezében egy kártya van, a tömeges ellencsapás, ami azonban valószínűleg eszkalációt von maga után.

De miért pont most támadott Izrael, és miért pont így?

Először is, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) igazgatótanácsa a támadás előtti napon olyan jelentést tett közzé, amely szerint Irán tevékenysége túlmutat egy tisztán békés célú nukleáris program keretein, és felhívta a figyelmet arra, hogy az iráni együttműködési hajlandóság erősen repedezik.

Másodszor, Trump második elnöksége alatt vegyes módszerrel – nyomásgyakorlással és tárgyalásokkal – próbálta Irán nukleáris ambícióit megfékezni, de az e célra szabott kéthónapos ultimátum anélkül járt le, hogy áttörés született volna. Ráadásul úgy járt le, hogy a tárgyalások finoman szólva sem haladtak fénysebességgel, keretmegállapodást sem sikerült összehozni, igaz, egyes beszámolók szerint az elmúlt napokban a háttérben közeledett egymáshoz az iráni és az amerikai álláspont. Az amerikai nyilatkozatok alapján arra lehetett számítani, hogy Trumpék még az Obama-érában kötött (majd Trump első elnöksége alatt felmondott) atomalkunál is szigorúbb egyezményt akarnak kötni.

Harmadszor, az amerikai–izraeli kapcsolatok sem gránitszilárdságúak mostanában: Trumpnak nem tetszik a gázai háború elhúzása, míg Netanjahunak nem tetszik, hogy Washington közvetlenül tárgyal olyan szereplőkkel, akik nyíltan Izrael elpusztítását hirdetik (értsd: Iránnal és a húszikkal). Trump megalázta Netanyahut azzal hogy az Ovális Irodában mellette állva jelentette be, hogy az USA megkezdi a nukleáris tárgyalásokat Iránnal - ez minden, amit Izrael nem akar. Az izraeli hadsereg bevetésénél rendszeresen felmerül, hogy Netanyahu belpolitikai problémái elől menekül-e. Ez minden bizonnyal most is a támadás melletti érveket erősítette, a teljes ellenzék beállt a támadás mögé. Mindezzel együtt az elemzői értékelések arra is kitérnek, hogy minden valószínűség szerint ez volt az utolsó pillanat, hogy Izrael a lehető legkevesebb büntetést kockáztatva végrehajthat egy átfogó hadjáratot Iránnal szemben.

Negyedszer: Irán regionális „proxy-hálózata” – amelyet egyes elemzők szerint az irániak a nukleáris triádhoz hasonló elrettentés céljával működtettek – gyakorlatilag összeomlott: a Hamasz, a Hezbollah és a húszik az elmúlt másfél év izraeli támadásainak következtében nagyon meggyengültek. A Hamasz a föld alá szorult, a Hezbollah pedig hosszú évek óta először gyengébb lett, mint a libanoni reguláris hadsereg, és a jelenlegi helyzetben Szíria irányából sem fenyegeti komolyabb csapás Izraelt.

Azzal, hogy Izrael az elmúlt másfél évben szétverte az iráni proxyhálózatot, Iránt döntéskényszerbe sodorta: hogyan építi vissza a befolyását? Vagy rengeteg erőforrást felhasználva újraépíti a befuccsolt proxyhálózatát, vagy felgyorsítja a nukleáris fegyverkezési programját. (A program feladása nem opció, ennyi erővel a Forradalmi Gárdát is szélnek ereszthetnék, egész egyszerűen ezt nem bírná el a rezsim.) A proxyhálózatot nem tudta újraépíteni, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség jelentése viszont arra utal, hogy a nukleáris fegyverkezést felgyorsította.Összességében olyan lehetőség nyílt Izrael számára, amikor Iránnak nincsenek eszközei egy komoly ellentámadáshoz, kivéve azokat a ballisztikus és cirkálórakétákat, amiket a hozzájuk tartozó infrastruktúrával együtt épp az izraeli légierő semmisít meg.

Irán mindeközben benézte a nemzetközi helyzetet

Irán alapvetően pozitívan fogadta Donald Trump tárgyalási hajlandóságát, részben az Iránnal szemben kivetett szankciók enyhítésének kényszere miatt, részben pedig az előzővel összefüggő, évek óta fájó gazdasági problémák miatt (ezt négy hete a teherfuvarozók sztrájkja is súlyosbítja). Viszont az iráni vezetés belső megosztottsága nem tette lehetővé azt, hogy az amerikaiak nyitottságát mindenki ugyanolyan pozitívan értékelje. Leegyszerűsítve az iráni erőviszonyokat, a keményvonalas konzervatívok (közéjük tartoznak a nukleáris programért is felelős Forradalmi Gárda vezetői), és a mérsékelt konzervatívok (ide tartozik az iráni elnök is) más-más ideális forgatókönyvet képzelnek el a nukleáris tárgyalások kapcsán.

A mérsékeltek inkább megegyezésre törekedtek volna, hajlandóak lettek volna komolyabb engedményeket tenni a kompromisszum elérése érdekében, de – ezt Csepregi szerint fontos hangsúlyozni – a nukleáris programról egészében ők sem mondtak volna le. A fő törésvonal az iráni keményvonalas és mérsékelt konzervatívok közt az, hogy Iránnak olyan atomprogramja lesz-e, amihez nem Iránban dúsítják az uránt, és nem 60 százalékos tisztaságú uránércet kapnak, amiből viszonylag gyorsan lehet atomfegyvert előállítani. Ezek az opciók a keményvonalasok számára nem voltak elfogadhatók, a mérsékeltek viszont nem tudták kompromisszumra kényszeríteni őket.

Minden kompromisszum fáj, ha a nemzet ékkövéről van szó

Az iráni atomprogrammal kapcsolatban évek óta felmerült áthidaló megoldásként, hogy Irán vagy külföldről kapja a dúsított uránt, vagy a mostani tárgyalásokon felmerült, hogy egy „regionális dúsító konzorcium” működne, ami szerint Irán mellett Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Katar – és akár egy öböl menti sziget (pl. Omán) is – közösen végezhetne alacsony szintű urándúsítást a térségben. Viszont bárminemű kompromisszum a rezsim szívébe döfött tőr lett volna, ami az iráni nemzeti büszkeséget súlyosan sértette volna: az atomprogramba iszonyú mennyiségű pénzt öltek évtizedeken keresztül, sok éve nyögi a lakosság a szankciók hatásait, ezek után nem a rezsim nem engedheti, hogy csak úgy szétszedjék a nukleáris programot, és iráni értelmezés szerint kiszolgáltassák magukat. Ez az iráni forradalmi rezsim ethoszába nem fér bele, így semmi értelme nem lett volna az elmúlt évtizedek nélkülözéseinek - mondta a 444-nek Csepregi Zsolt Izrael-szakértő.

A fenti okok együttesen játszottak szerepet abban, hogy az irániak részéről az elmúlt napokban felerősödtek azok az üzengetések, amik a Közel-Keleten állomásozó amerikai katonai létesítményeket fenyegették meg ellencsapással, ha bármifajta támadás történne Iránnal szemben, vagy ha bármi jelentősebb kompromisszumra kényszerítenék Iránt az atomtárgyalásokon. Ezzel rögtön rontották az amúgy is lassan haladó amerikai-iráni tárgyalások esélyeit, és ebben a helyzetben kezdte el Izrael – már napokkal ezelőtt – bejelentgetni, hogy készen áll a támadásra, péntek hajnalban pedig meg is indították azt, az elemzői várakozásoknál sokkal nagyobb léptékben.

Csepregi szerint nehezen érthető, hogy erre az irániak miért úgy reagáltak, hogy egyre durvábban fenyegették az Egyesült Államokat, az egyetlen országot, amelyik talán (!) vissza tudta volna fogni Izraelt. Csepregi egyébként Izrael-szakértőként úgy látja, hogy valószínűleg az USA sem tudta volna megállítani Izraelt, mert onnantól kezdve, hogy Izrael létfenyegetést érzékel, nem hallgat az Egyesült Államokra. Az izraeliek valószínűleg úgy kalkuláltak, hogy vagy most, akár az USA ellenében végrehajtják ezt a támadást, vagy ha elszalasztják ezt a lehetőséget, lesz a közelben egy 9-15 nukleáris töltetet birtokló Irán, ami egyenlő lenne Izrael valóra vált rémálmával.

Trump is fényesítgetheti saját szobrát

A mostani támadás arra mutat rá, hogy az izraeli-amerikai kapcsolat addig a pontig harmonikus, ameddig az Egyesült Államok nem kíván Izraeltől olyat, amit utóbbi létfenyegetésként érzékelne. Netanjahu Trumppal szembemenve döntött a támadás megindításáról. Amerikai részről már megkezdődött a történtek átkeretezése, az új narratíva szerint lám-lám, Donald Trump megmondta, hogy nem lesz iráni atombomba, hát nem is lesz iráni atombomba, kellett volna inkább megegyezni a megállapodások mesterével. Donald Trump hírhedt önérzetéből következő valósághajlítás izraeli szempontból kifejezetten pozitív: az orosz-ukrán háború közvetítésének kudarca, és a vámkáosz után nem mondhatja azt az amerikai kormányzat, hogy az iráni nukleáris tárgyalások is befuccsoltak az izraeliek miatt. Helyette Donald Trump, a világ legsikeresebb elnöke elérte, amit akart, nem lesz iráni atomprogram.

Mindezzel párhuzamosan az amerikai érdekeltségek ellen belengetett iráni támadás miatt amerikai szempontból fontos azt hangsúlyozni, hogy az izraeliek egyedül indították a háborút.

Ki szállhat még be a buliba?

Az új háborúval kapcsolatos kérdőjelek listájához hozzátehetjük azt is, hogy ér-e vajon csapás amerikai érdekeltséget a térségben. Az elmúlt másfél évben Irán elvesztette a kontrollt a proxijai felett, vannak olyan iraki, vagy szíriai siíta milíciák, akik értékelhetik úgy, hogy egy esetleges további eszkaláció okozta káosz nagyobb mozgásteret biztosíthat nekik, ezért megtámadnak valamilyen amerikai érdekeltséget.

A Forradalmi Gárdában - aminek az iráni hadsereggel szemben nem Irán területének a védelme a feladata, hanem többek közt a proxy-hálózat fenntartása kezelése - ugyanígy lehetnek olyan frakciók, akik az eszkalációban érdekeltek. Hiába akarna egy ilyen csoportot visszafogni a hadsereg, vagy az elnök, a fegyverek a Forradalmi Gárdánál vannak (ami még megmaradt belőlük a légicsapások után).