A popzene első és legnagyobb művésze – Brian Wilson (1942-2015)
A június 11-én, 82 éves korában elhunyt Brian Wilson volt műfaja legnagyobbja. Ő volt az, aki a popzenét a szórakoztatóipar szorításából kiszabadítva megmutatta, hogy annak eszközeivel ugyanolyan örökérvényű, az emberi lét teljességét bemutató műalkotásokat lehet létrehozni, mint nagyobb múltú művészeti ágakban. Mindezt magasművészeti álmok kergetése és más műfajok imitálása nélkül, teljesen új utat törve és formanyelvet létrehozva. Wilsonnal soha nem fordulhatott volna elő az a szégyen, ami Bob Dylannel. Az ő fejét nem simogatták meg soha a felnőttek azzal, hogy „nagyon ügyes vagy, ez már költészet, beléptél közénk, tessék, itt az irodalmi Nobel”.
Brian Wilson 1942-ben született Kaliforniában. Ugyan nem jómódú családban, de abban a II. világháború utáni amerikai bőségben nőtt fel, ahol a piacgazdaság és a szórakoztatóipar igényei, valamint fiatal zsenik önkifejezési vágyának egymásra találásából létrejött egy korábban nem létező dolog, az ifjúsági kultúra, és annak akkor legfontosabb ága, a rock’n’roll.
Ez a rock’n’roll Kaliforniától messze, alapvetően az amerikai délen született, többnyire fekete zenészeknek köszönhetően, majd többnyire fehér üzletemberek terjesztették el előbb Amerika, majd a világ minden szegletébe. A hatalmas és jómódú Kalifornia, ahol Hollywoodnak köszönhetően már évtizedek óta olajozottan működött a szórakoztatóipari gépezet, ideális felvevőpiacnak bizonyult.
Brian és két öccse, Dennis és Carl, már ezen a rock’n’rollon nőttek fel. Mindannyian zenélgettek, de egészen kiskorukól nyilvánvaló volt, hogy Brian az, akinek különleges érzéke van a műfajhoz. A Wilson-fiúknak szerencséjükre és balszerencséjükre az a Murry volt az apjuk, aki már korábban is próbálkozott a zeneiparban, de fiai tehetségét látva megérezte, hogy abból és a megszületőben lévő új műfajból valami nagyot lehetne kihozni. A visszaemlékezések eltérnek azügyben, hogy céljai érdekében meddig volt kész elmenni, mindenesetre van, aki szerint Brian nem azért volt szinte süket a fél fülére, mert gyerekként valakivel összeverekedett, hanem mert apja egyszer annyira megverte.
A Wilson fiúk együttese, a Beach Boys 1958-ban alakult meg, kiegészítve egy unokatestvérrel és egy közös baráttal, Mike Love-val és Al Jardine-nel. Murry egészen 1964-ig a menedzserük volt. Az együttes védjegyévé a kezdetektől azok a vokálharmóniák váltak, amiket jelentős részben Brian szerzett majd énekeltetett fel társaival. Ezek már az első kislemezükön, az 1961-es Surfin’-en is hallhatóak voltak.
A szörf és a rock’n’roll természetes szövetségesek voltak a kor Kaliforniájában, hiszen mindkettő annak az ifjúsági kultúrának volt a része, amit az öregek fel nem foghattak. Bár Brian szemben a testvéreivel életében nem állt szörfdeszkán, az 1960-as évek elején ő volt a szörfzene, a jellegzetesen kaliforniai alműfaj legfontosabb alakja. A Beach Boys ontotta magából a hasonló hangzású és témájú slágereket, amelyek mind hullámokról és napfényről, esetleg csajokról és autókról szóltak.
Brian Wilson zsenialitásának is köszönhetően a szörfőrület tovább tartott mint a twist vagy a krumplipüré, de néhány év után halványodni kezdett, és Brian figyelme is másfelé fordult. Kaliforniában a zseniális producer (és később elítélt gyilkos) Phil Spector rájött, hogy kell a gyorsan fejlődő stúdiótechnikában rejlő lehetőségeket párosítani a korszak zseniális slágerszerzőinek ötleteivel. Liverpoolban pedig John Lennon és Paul McCartney elsősorban amerikai rock’n’rollból táplálkozva valami egészen újat hoztak létre, majd a Beatles-szel meghódították Amerikát is.
Murry elnyomása alól kiszabadulva Brian Wilson végre kiteljesedhetett. Spector példáját követve stúdiómágussá képezte magát, Lennon és McCartney dalait hallgatva pedig még jobb dalszerzővé. Megismerkedett a Kaliforniában ekkortájt hódító útjukra indult kábítószerekkel is, amiket ekkor még csak mértékkel fogyasztott, és nem önpusztításra, hanem múzsaként használt, ahogy azt az első LSD-utazása alatt írt California Girls bizonyította.
