A strandok átlagosan 5 százalékkal emelték a belépők árát, pedig tavaly csökkent a vendégek száma

A Magyar Fürdőszövetség adatai szerint kevesebb a vendég, mint 2019-ben, a koronavírus-világjárvány előtt, ennek oka pedig a harmadik éve vágtató hazai infláció – írja a Blikk, ami a strandolási árakról írt cikket.
A lap szerint egy négytagú család 30 ezer forintot is fizethet egy egész napos strandolásért, ha a büfét is útba ejtik egyszer. A vidéki strandokon egy családnak akár 10 ezer forint körül is lehet a belépő, a legtöbb helyen viszont másfélszer ennyibe kerülnek csak a jegyekre. A csúszdás vízi parkok egy főtől akár 8-10 ezer forintot is elkérnek egy belépőért.
A legdrágább és legolcsóbb strand ára között közel ötszörös a különbség: a Balaton déli partjához közeli Csiszta Fürdőbe 2800 forint a jegy, a Gellért fürdőbe pedig főszezonban 13 ezer a belépő, de a győri vízi parkba is 8900 forint a jegy. Az eddig olcsóbb fővárosi strandok közé tartozó Paskál is drágult: 4000 forint körüli jegyár helyett már 5100 a hétvégi belépő.
Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára szerint a strandok országosan átlagosan 5 százalékkal – tehát a tavalyi 3,7 százalékos infláció felett – emelték az áraikat, pedig tavaly érezhetően csökkent a vendégek száma. De nem tudnak árakat csökkenteni, mivel az energiaválság előtti időhöz képest a villanyáramra 2-3, a gázra 4-5-szörös árat fizetnek, és a dolgozóik bérét is emelni kellett.
És talán meglepő lehet, de az üzemeltetők azt tapasztalják, hogy a tavaly nyárihoz hasonló, hosszú extrém hőhullámok idején is csökkenni szokott a vendégek száma, mert a tartós forróságban sokan inkább a klimatizált lakásokban maradnak.