Saigon elestekor érezhették azt a népek, amit én az Arany János utcai metróállomáson 11:48-kor
„Én azt hittem, hogy ez ma volt, mert nem jött a busz” – mondta Nusi még csütörtökön, a kormányzati elvonások miatti nagy BKV-s leállás előtti napon.
Karácsony Gergely főpolgármester négy napja jelentette be, hogy szeretnék egy pillanatra megmutatni, hogy mi van akkor, ha ez a város nem működik.
Az Arany János utcai metróhoz a hivatalos 11:50-es kezdés előtt két perccel értem. A mozgólépcsőnél álló ellenőr arcáról semmit sem lehetett leolvasni. Se együttérzést, se kárörvendést, se semmit, profi volt.
Odalent éppen elment az utolsó járat a Deák Ferenc felé. Saigon elesténél érezhettek így azok a vietnámiak, akiknek az orra előtt az utolsó amerikai gép is felszállt.
11:49 volt.
Tudtam, hogy vége.
Vizem fogytán.
Élelmem semmi.
Minimum 12 óráig már az égvilágon semmi sem fog jönni ebben a tetves alagútban.
A fényújságon magyarul és angolul futott a tájékoztatás. A metró viszont nem futott. Az emberek lézengtek az alagútban, főleg turisták, meg hozzám hasonlóan a jó hűvös szerkesztőségből kizavart, újságírónak látszó emberek.
Már bőven benne jártunk a leállásban, amikor megszólalt Karácsony főpolgármester, és a megértésünket kérte. Ő csak magyarul mondta el a szöveget, nem akarta, nem tudta a külföldieket terhelni a magyar belpolitikával.
A peronon nagyon lassan gyűltek a népek, egy péntek déli kánikulához igazított figyelmeztetés igazán kedves módja az effajta tiltakozásnak, épeszű ember nem nagyon mozdul ki ilyenkor, ha nem muszáj. A Nyugati felől 12:02-kor befutott a metró. Még ülőhelyek is voltak bőven.
Saigon felszabadult.
