Telex: A kiutasított ukrán hírszerzők egyikének célpontja a Putyin-kiszolgáló Kirill pátriárka jobbkeze, Hilarion metropolita volt

A Magyarországról a napokban kiutasított ukrán diplomaták egyikének hírszerzési célpontja a Telex információi szerint egyházi vonalon az az orosz Hilarion metropolita volt, aki Putyin hű kiszolgálójának, Kirill moszkvai pátriárkának a jobbkeze, bizalmi embere. Hilariont 2022 júniusában Budapestre helyezték, és még magyar állampolgárságot, sőt magyar útlevelet is kapott, mindössze három hónappal azután, hogy Magyarországra érkezett.
Ahogy azt a lap írja a kiutasításról részleteket ismerő források alapján, két olyan embert utasítottak ki, akiket a magyar titkosszolgálatok már rég feldolgoztak, így talonban voltak: mindketten az ukrán követségen dolgoztak mint első titkár. Dmytro K. hivatalosan diplomataként politikai és kulturális ügyekkel, Yurii K. pedig gazdasági témákkal foglalkozott, valójában azonban az ukrán SZRU, a polgári hírszerzés fedett tisztjei voltak.
Dmytro K. egyik hírszerzési célpontja volt Hilarion. Tavaly júliusban a metropolita azzal került be a hírekbe, hogy a 22 éves, orosz-japán családból származó Suzuki George azt állította, Hilarion metropolita hónapokig szexuálisan zaklatta őt. A fiatal férfi körözése ma is fent van a police.hu listáján: azzal gyanúsítják, hogy „tetemes összeget” lopott el a budapesti Magyar Ortodox Egyházmegye épületéből. Ahogy azt egy korábbi cikkünkben is írtuk, Suzuki azt állítja, hogy sok hónapnyi félelem után nem tudta észszerűen felmérni a helyzetet, és úgy döntött, Hilarion értékeinek birtoklása segít elkerülni a főpap és az egyház további fenyegetését, amit még a japán nagykövetségnek is jelentett. A zaklatós botrányba Hilarion végül belebukott, 2024 decemberében Moszkva eltávolította Magyarországról, aztán Csehországba küldtek.
A másik, a napokban kiutasított ukrán hírszerző, Yurii K. 2021 decemberében érkezett Magyarországra. A Telex azt írja, a gazdasági ügyeken belül az energetika volt a fő profilja, fókuszában a Mol, az ukrajnai olajtranzit, a magyarországi gáztározók, azok kapacitása és feltöltöttsége állt. De képben volt a letelepedési kötvények és aranyvízumok témájában is, és ahogy a másik első titkár, ő is az SZRU hírszerzőjeként dolgozott. Mindkettejükről úgy tudni, hogy nem túl magas beosztású, nem túl fontos figurák, és azért őket tiltották ki, hogy „ne eszkalálódjon a helyzet”.
A Ferenciek teréhez közel, a TEK-esek által elfogott ukrán, Sz. A. viszont már nem az ukrán polgári, hanem a katonai hírszerzés, a HUR embere volt – írja a Telex. A lapnak annyit sikerült megtudnia róla, hogy még diplomataként Sz. A. is többek közt az energetikára fókuszált, majd 2018-ban a MOM Parknál ittasan karambolozott egy busszal, ami akkor a Ripostban ki is szivárgott. 2019-ben hazarendelték Ukrajnába, de később visszatért a feleségével mint üzletember. A feleségével több éttermet vittek Budapesten, melyek népszerűek lettek az ukrán diaszpóra körében, de a lap szerint akár titkosszolgálati találkozókra is használhatták őket.
Pár órával azután, hogy a belvárosban a TEK rárohant, idegenrendészeti eljárás keretében tíz évre kiutasították az országból, és bár nem élvezett diplomáciai mentességet, nem indult ellene büntetőeljárás. Utóbbi a lap szerint arra utal, hogy a két kiutasított ukrán diplomatához hasonlóan ő sem volt egy különösebben veszélyes figura, látványos elfogását és hazaküldését inkább a „politikai show” indokolta.